Az ellenzék összegyűjtötte a rendkívüli üléshez szükséges aláírásokat

Pozsony |

Lucia Ďuriš Nicholsonová (SaS), a parlament alelnöke hétfőn délután leadja a parlament iktatójában azoknak a képviselőknek az aláírásait, akik egy rendkívüli ülés összehívását indítványozzák. Ez utóbbinak egyetlen programpontja lesz: Andrej Danko (SNS) házelnök leváltása. Erről Róbert Buček, az SaS párt szóvivője tájékoztatott hétfőn.

 

„Meggyőződésünk, hogy a plagizátor és csaló Andrej Danko nem töltheti be a Szlovák Köztársaság második legfőbb közjogi méltóságának a tisztségét. Danko úrnak inspirálódnia kellene a rengeteg külföldi példából, és legalább egy csipetnyi, elementáris politikai kultúrát kellene mutatnia” – fogalmazott Buček.

Az ellenzék Dankót a kisdoktori munkájával kapcsolatban felmerült plágiumgyanú miatt váltaná le a parlament éléről. Erre már tettek egy kísérletet november elején is, de az ülés programját akkor nem támogatta kellő számú képviselő. Danko ezúttal kilátásba helyezte, hogy az SNS támogatni foga az ülés megnyitását, és a koalíciós partnereit is erre fogja kérni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?