Rendőrt hívott, mert nem engedték be a bősi ülésre

Bős
Bős |

Rendőröket hívott a szavazóbizottsági tagok ülésére Vida Szilárd, a városi bizottság elnöke, mert nem engedték be az ülésterembe. Atrocitás nem történt, rendőri intézkedésre nem került sor. 

„Október 22-én 18 órára összehívtam a körzeti választási bizottság tagjait a városházára. A bizottságok elnököt, alelnököt választottak és letették az esküt. Az ülés kezdete előtt leadtam a portán a résztvevők névsorát. Már zajlott az ülés, amikor lentről ordítozást hallottunk” – nyilatkozta lapunknak Fenes Iván polgármester. Mint kiderült, a városi bizottság elnöke, Vida Szilárd, valamint a bizottság két tagja szeretett volna bejutni az ülésre, de mivel nem volta rajta a listán, a portán nem engedték be őket. 

„A törvény szerint a városi bizottság felügyeli a körzeti bizottságok munkáját, és mi tiszta és átlátható önkormányzati választásokat akarunk Bősön. Nem volt szándékunkban semmilyen módon beavatkozni az ülés menetébe, csak a végén szerettünk volna szót kérni” – közölte Vida Szilárd, a városi bizottság elnöke. Kérdésünkre, hogy tájékoztatták-e a polgármestert arról, hogy részt akarnak venni az ülésen, Vida azt válaszolta, a bizottsági ülés jegyzőkönyvvezetőjét szóban bízták meg azzal, hogy ezt az információt közölje a polgármesterrel. „Nem tudtuk, miért nem mehetünk be az épületbe és az ülésre, ezért kihívtuk a rendőrséget, hogy intézkedjen” – mondta Vida Szilárd.

„Nem a városi bizottság és nem a körzeti bizottságok fogják eldönteni a választások eredményét, hanem a szavazók” – szögezte le a polgármester, aki tagadja, hogy törvénysértő lett volna az eljárás. (sk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?