Megtelt a galántai régi temető, a sírhelyek elárverezése is szóba került

temető
Galánta |

A képviselő-testület legutóbbi ülésén az elhagyatott sírhelyek elárverezéséről tárgyaltak, de végül nem fogadták el a javaslatot.

Kevés a sírhely Galántán, megtelt a városközpontban lévő temető, ezért a város úgy döntött, lezárja. Ezután csak a Hody úti új sírkertbe lehet temetkezni. A régi temetőben azonban több tucat elhanyagolt sír is van, amelyekkel évek óta senki nem törődik. A közterület-fenntartó vállalat összesítése szerint 79 olyan sír van, amelyről már legalább tíz éve nem tudni, ki a bérlő, és nincs befizetve a bérleti díj. A temető kezelője próbálta értesíteni a hozzátartozókat, tájékoztató cédulákat helyeztek el a sírköveken, de hiába. November végén lejár a türelmi idő, ezért azt javasolták a városnak, bocsássa árverésre a gazdátlan sírhelyeket. Előtte azonban exhumálni kell az emberi maradványokat, az értékesebb sírköveket lapidáriumba gyűjtenék. Az előzetes számítások szerint közel 25 ezer euróba kerülne a sírhelyek kitisztítása.

A képviselő-testület támogatta a temető lezárását, viszont elvetette az árverésről szóló javaslatot. „Új sírhelyek már nem lesznek a régi temetőben” – nyilatkozta lapunknak Bíró László, a kereskedelmi bizottság elnöke. Hozzátette, szerinte morbid gondolat, hogy elárverezzék a sírhelyeket. „Nem bontjuk meg a sírokat akkor sem, ha nem jelentkeztek a hozzátartozók” – szögezte le Bíró.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?