Tüntetők fogadták a kormány tagjait Galántán (FOTÓK)

Tüntetők fogadták a kormány tagjait Galántán (FOTÓK)
Galánta |

Tiltakozók körülbelül húszfős csoportja „szégyen” és „fúj” szavakat kiabálva, sípszóval, kerepelőkkel fogadta a kihelyezett ülésre érkező kormánytagokat a galántai Városi Művelődési Központ előtt. 

10:19 „Tisztelt magyar polgártársak! Ne hagyjátok, hogy ez a kormány megvásároljon benneteket!” – fogalmazott Grendel Gábor.

Galéria

10:14Igor Matovič Ján Slota magyarellenes intézkedéseit sorolta. Kifejtette, Robert Fico egyszer sem állt ki a magyarok mellett korábban.

10:09Grendel Gábor és Igor Matovič, a Szlovákia mozgalom képviselői a kormányülés ideje alatt felhívást intéztek a magyar választókhoz, amelyben arra szólították fel őket, hogy az államfőválasztáson emlékezzenek Robert Fico és kormánya korábbi tetteire és ne hagyják magukat megvezetni.

Grendel Gábor feltette a kérdést, hányszor volt az elmúlt 20 évben ebben a régióban kihelyezett kormányülés, majd meg is válaszolta, egyszer sem. Forró Krisztián tavaly novemberi kijelentését idézte: a magyarok csak saját magukra számíthatnak. Robert Fico kormányának tetteit sorolva egyebek mellett Malina Hedvig ügyét említette. Hangsúlyozta, most, az államfőválasztáskor viszont a magyarok szavazataira számít.

Korábban:

A tüntetők elsősorban a város szélére tervezett szélerőművek ellen tiltakoztak. Az alpolgármester megszólította őket, hogy fejezzék be a tiltakozást, mert ehhez nincs köze a kormánynak. Egyikük viszont hangsúlyozta, igen is van köze hozzá, hiszen ha elfogadja a stratégiai beruházásokról szóló törvényt, akkor turbinák lesznek a telkeiken, kertjeikben, kisajátítják a földjeiket.

Az ajtóban népviseletbe öltözött zenészek és énekesek várták az érkezőket, valamint a városi hivatal alkalmazottai és az alpolgármester, Peter Závodský.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?