A kormány 3,5 milliót hagyott jóvá a jégkorong-világbajnokság megrendezésére

Ondrej Nepela Téli Stadion
Pozsony |

A kormány szerdán 3,5 millió eurót hagyott jóvá a Pozsonyban és Kassán megrendezésre kerülő 2019-es jégkorong-világbajnokságra. 
 

Ebből 2,5 millió eurót kap a Szlovák Jégkorongszövetség (SZĽH) a világbajnokság megrendezésére, és a maradék 1 millió a pozsonyi Ondrej Nepela Téli Stadion és a kassai Steel Aréna között oszlik meg, melyet az épületek modernizációjára és felújítására fordítanak. Ezt Martin Kohút, a Szlovák Jégkorongszövetség elnöke is alátámasztotta a TASR kérdésére.
 

Kapcsolódó cikkünk

A 2019-es jégkorong-világbajnokság szervezésére a pozsonyi Ondrej Nepela Téli Stadionban körülbelül két milliót fog kelleni költeni. A stadion már 2011-ben is átesett egy átfogó felújításon, amely több mint 70 millió euróba került. A főváros februárban jelentette be, hogy szükség van a hűtő- és szellőztetőrendszer, a jégkorongpálya, az ülőhelyek, a palánk és a biztonsági rendszer felújítására, illetve cseréjére. 

A felújítási munkálatok a kassai téli stadiont sem kerülik el. Igor Havrila, a Steel Aréna főmenedzsere a Šport napilapnak azt nyilatkozta 2017 novemberében, hogy a legfontosabb a palánk és a plexiüveg cseréje, amelyhez hozzátartozik a csere- és büntetőpadok, valamint a kapuk cseréje is. Ezenkívül be kell fektetni a kamerarendszer, a jégpálya, az öltözők, a trafóállomás és a megvilágítás felújításába is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?