Slávik Damián debütált az U20-as hokiválogatottban

Slávik

Egy győztes és egy vereséggel végződő felkészülési meccsel debütált az U20-as szlovák jégkorong-válogatottban Slávik Damián kapus, aki első teljes idényén van túl a tengerentúli OHL-ben.

A korábban az U18-as projektben is szereplő fiatal kapust nem lepte meg élete első meghívója az U20-as válogatottba, tekintve, hogy Ivan Feneš szövetségi kapitánnyal már Kanadában is kapcsolatban volt. A múlt hétvégi, poprádi tornán pedig debütálhatott is a csapatban. A finnek ellen az első 20 percet tölthette a kapuban (1:6), Svájc ellen (3:2) azonban már végig a jégen lehetett. „A finnek nagyon jók voltak. Nehéz megmondani, mennyi részem volt a négy bekapott gólban, nem hibáztam látványosat, de azért egyik sem volt védhetetlen. A torna első két meccsén még szoknunk kellett a játékot, a légkört. A csapat fele még soha nem volt U20-as válogatott, sokan pedig a hazai juniorbajnokságból érkeztek – nyilatkozta lapunknak Slávik Damián. – A svájciak ellen már jól ment a védés. A szakvezetés látni akart minket, szerintem kellőképpen meg tudtuk mutatni magunkat. Meglátjuk, meghívnak-e a következő akcióra nyáron.”

A júliusi és majd a novemberi torna után pedig már a kategória világbajnoksága fog következni, de az ímelyi származású kapus nem akart még ennyire előretekinteni, főleg hogy a Poprádon ötből negyedikként záró gárdában kizárólag 2005-ös születésű játékosok szerepeltek csak.

Ellenben első OHL-es szezonjára már szívesen pillantott vissza a még csupán 18 éves hálóőr. „Az alapszakaszban 23 meccsen védtem a Guelph Storm csapatában, a playoffban ehhez még jött két találkozó. Nem is számítottam igazán többre első teljes idényemben. Elégedett vagyok a kapott lehetőséggel, nagyon sokat adott ez a bajnokság, sikerült gyorsan megszoknom a gyorsabb játéktempót” – számolt be kanadai teljesítményéről Slávik. A merészebb terveket szövögető Guelph rögtön a rájátszás első fordulójában kiesett, így csalódottan zárták az idényt. „Az első sorunkból két játékos is megsérült, volt eltiltottunk is, összesen négy jó hokisunk hiányzott a playoffban, ami megmutatkozott a Sault Ste. Marie Greyhounds elleni vesztes sorozatban” – jegyezte meg a kapus.

Ahogy azt már korábban megírtuk, Sláviknak az angol nagyon jól ment, így a kommunikácóval sem a klubnál, sem a szállásadó családjánál nem volt gondja. „Ami kellemesen meglepett, az a kanadai emberek kedvessége, az élet minden terén – válaszolta kérdésünkre Damián, aki megbizonyosodhatott arról, hogy az országban és magában Guelph városában is kiemelt státuszban van a sportág és a jégkorongozók is. – Minden meccsen megtelt a 4700-as jégcsarnokunk, egyértelműen a hoki az első számú sport itt. Többször is megtörtént, hogy az utcán is megállítottak és elbeszélgettek velem a csapatról, ami nagyon jólesett.”

Slávik nagyon szívesen maradna itt és magában az OHL-ben is, de biztosat egyelőre még nem tud: „Ha nem lenne változás, akkor augusztus végén kellene jelentkeznem a felkészülésre. Persze addig sem ülhetek a fenekemen. Most két hét szabadságom van, de aztán már elkezdem az individuális edzéseket, és egész nyáron készülnöm kell, hogy ősszel jó formában legyek.”

Slávik
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?