Jövőre nem lesz sokkal kevesebb magyar elsős

<p>3622. A pedagógusszövetség adatai szerint ennyi gyereket írattak be szülei az elmúlt hetekben magyar iskolába. Ez egy százalékkal kevesebb, mint egy esztendővel korábban, a visszaesés viszont idén nem drámai. A beíratottak számának változása járásonként eltérő, ebben több tényező is közrejátszik.</p>

39 gyerekkel kevesebb elsőst írattak be magyar iskolába a tavalyi évhez képest - derül ki a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének adatgyűjtéséből. Az egy százalékos csökkenés azt jelenti, hogy gyakorlatilag stagnál a magyar iskolába íratottak száma az utóbbi két évben. Ez nem jelent feltétlen rosszat, ugyanis a 2000-es évek elején még mindig csökkent a születések száma, így relatíve kevesebb gyerekből többet íratnak magyar iskolába - a születési mutató csak az elmúlt két-három évben kezdett javulni Szlovákiában, de szociológusok szerint ez a növekedés a magyar kisebbséget egyáltalán nem vagy csak kis mértékben érinti.
Regionális különbségek Megyénként és járásonként nagy különbségek mutatkoznak a beíratási adatokban az elmúlt évek adatsoraihoz képest. Pozsony, Nagyszombat és Besztercebánya megyében több lett a beíratott elsős, míg Nyitra és Kassa megyében csökkent számuk. A Dunaszerdahelyi és Galántai járást magában foglaló Nagyszombat megyében közel 10 százalékkal nőhet szeptembertől a kiselsősök száma a tavalyihoz képest, a négy magyarok által is lakott járást felölelő Besztercebánya megyében közel 5 százalékkal nőtt a magyar iskolába íratottak száma.
Ezzel szemben Nyitra megyében közel 10 százalékos a csökkenés, keleten hasonló csökkenést mutat a statisztika. Ha a tendencia továbbra is ilyen lesz, a következő években több magyar elsős lesz Nagyszombat megyében, mint Nyitra megyében.
Az egyes megyéken belül is nagyok a különbségek. A Dunaszerdahelyi járásban például erőteljesebb a növekedés, mint a nagyrészt vegyesen lakott Galántai járásban. Nyitra megye összes járásában csökkent a beíratott magyar elsősök száma, a megyében több iskola is megszűnt. Ez a Lévai járást sújtotta a leginkább, ott öt magyar alapiskolát csuktak be az utóbbi években.
Közép-Szlovákiában a Rimaszombati járást kivéve minden járásban több elsős lesz, Rimaszombatban közel 4 százalékos a visszaesés. Kassa megyében a megyeszékhelyen és a Kassa-vidéki járásban nőtt a beíratottak száma, viszont mind a régió nyugati, mind keleti járásaiban számottevő a csökkenés. A legkeletibb járásban, a nagymihályiban a visszaesés több mint 20 százalékos, a Tőketerebesi járásban több mint 16 százalékkal kevesebb elsős lesz.
Város, falu, peremvidék A városokban, melyeket sokkal nagyobb mértékben fenyeget az asszimiláció, mint a falvakat, idén összességében több elsőst írattak be, mint tavaly.
A városok mellett a peremvidékek, azaz a szlovák-magyar nyelvhatár közelében lévő települések tartoznak a legveszélyeztetettebbek közé. Ezekben általában több magyar gyereket íratnak szlovák iskolába, mint az országos átlag. Paradox módon, ugyanis itt általában jobban tudnak a diákok szlovákul, mint a színtiszta magyar falvakban, ám a szülők a jobb szlováktudásra hivatkozva általában mégis idegen tannyelvű iskolába küldik gyerekeiket. A visszaesések oka az alacsony gyermekszületési számban, illetve a szlovák iskolába íratott magyar gyermekek számában keresendő. Pontos statisztikák hiányában csak találgatni lehet, melyik tényező van súlyosabban jelen az idei enyhe visszaesésben. Szlovák vagy magyar iskola
Azt tudni lehet, hogy nagyjából minden ötödik-hatodik magyar szülő adja szlovák iskolába gyermekét, ám ebben a tekintetben a hivatalos statisztikai adatok is hiányosak. Az iskolákban ugyan bejegyzik, hogy a tanulók milyen nemzetiségűek, ám ezek az adatok sokszor nem fedik a valóságot. A hivatalos kimutatás szerint például az alapiskolás tanulók 0,3 százaléka roma nemzetiségű. Miközben a valós arány ennek legalább 30 - 40-szerese. Az állami Iskolai Információs és Prognosztikai Intézet (UIPŠ) adatai szerint az idei tanévben a 35 ezer magyar gyerekből 30 ezer járt magyar tannyelvű iskolába, ami 85 százalékos aránynak felel meg. Ez az adat viszont valószínűleg fenntartásokkal kezelendő, hiszen itt is - akárcsak a romák számarányában - az igazság távolabb állhat a közölt adatnál. A pedagógusszövetség számításai szerint a 90-es évek elején még a magyar gyerekek negyede járt idegen nyelvű alapiskolába, ez az arány a szervezet szerint az elmúlt években 16 - 17 százalék körül mozgott. A 90-es évek elején még évente közel 6 ezer gyermeket írattak első osztályba, még az évtized második felében is 5 ezer fölött volt ez a szám. A beíratottak száma aztán az ezredfordulón esett látványosan vissza, az utóbbi években rendre 3 500 és 4 000 között mozog.
A beíratott nem egyenlő
iskolakezdő elsőssel Akit januárban vagy februárban beíratnak, még nem jelenti azt, hogy szeptemberben automatikus meg is jelenik az iskolában. Vagy nem engedik még iskolába és az óvodában ragad (avagy az úgynevezett nulladik osztályban fog felkészülni az iskolára), vagy más intézménybe viszik -nem ritka, hogy végül szlovák tannyelvű intézményben köt ki. Az elsősök számát gyarapítja viszont az évet ismétlők száma.
Azonban minden szeptember elsejéig hatodik életévét betöltő gyermeket be kell íratni az alapiskolába. Aki ezt eddig valamilyen okból elmulasztotta volna, jobb, ha időben pótolja mulasztását, mert ezért büntetést is kaphat. Ettől függetlenül, ha úgy véli, hogy gyermeke még nem érett az iskolakezdésre, kérheti a halasztást. Ezt viszont az iskolai pszichológusnak kell kimondania, mint ahogy a korábbi iskolakezdésről is csak ő dönthet. Különlegesen tehetséges gyermek akár 5 éves korában is elkezdheti az iskolába járást. A részletes adatokat jövő heti Szülőföldünk című mellékletünkben ismertetjük.

A magyar iskolába íratott elsősök száma régiónként
(Járás: beíratottak száma 2009-ben/beíratottak száma 2010-ben)
Pozsony: 32/36
Szenc: 33/34
Pozsony megye összesen: 65/70

Dunaszerdahely: 759/838
Galánta: 215/223
Nagyszombat megye összesen: 974/1061

Vágsellye: 110/104
Komárom: 618/564
Érsekújvár: 359/314
Nyitra: 22/14
Léva: 174/169
Nyitra megye: 1283/1165

Nagykürtös: 38/47
Losonc: 181/195
Rimaszombat: 478/459
Nagyrőce: 84/113
Besztercebánya megye összesen: 781/814

Kassa város: 22/31
Kassa-vidék: 100/111
Rozsnyó: 114/107
Tőketerebes: 205/171
Nagymihály: 117/92
Kassa megye összesen: 558/512

Szlovákia összesen: 3661/3622
(Forrás: SZMPSZ)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?