A fapadosokat nem érdekli az etikai kódex

<p>A fapados légitársaságok bojkottálják az etikai kódexről szóló egyeztetést, de ezzel nem sokra mennek, mert ha kell, akkor nélkülük is a Európai Parlament elé kerül az ügy, és akár szabályozásban is megjelenhet az, amit az eddigi terv szerint csak javaslat lett volna.</p><div>&nbsp;</div>

A fapados légitársaságok bojkottálják az etikai kódexről szóló egyeztetést, de ezzel nem sokra mennek, mert ha kell, akkor nélkülük is a Európai Parlament elé kerül az ügy, és akár szabályozásban is megjelenhet az, amit az eddigi terv szerint csak javaslat lett volna.

„Nemcsak a magyarországi, de az európai tapasztalatok is egyértelműen megerősítették, hogy mielőbb szükség van egy általános etikai normakeretre a repülőgéptársaságok gyakran visszaélésszerű gyakorlatával kapcsolatban” – mondta Ujhelyi István szocialista EP-képviselő azon a szakmai egyeztető fórumon, amelyet az MSZP politikusa kezdeményezett Brüsszelben. Az Európai Parlamentben megtartott tanácskozáson négy frakció EP-képviselői mellett részt vettek a turisztikai szakma vezetői, a repülőterek európai szervezetei mellett azok a magyar szakújságírók is, akik vállalták, hogy részt vesznek a „Fapados Etikai Kódex” előkészítésében.

A vitaanyag rámutat: az utasok gyakran teljesen kiszolgáltatottak a légitársaságoknak, ezzel pedig egyes cégek sok esetben vissza is élnek. Bár 2004-ben ezzel kapcsolatban elfogadott uniós rendelet sok kérdést érdemben rendezett, az érintett diszkontcégek azonban nem egy esetben következmények nélkül semmibe veszik ezeket a szabályokat. A hivatkozott uniós rendeletet azóta az európai intézmények felülvizsgálták, az Európai Parlament módosította is, egyelőre azonban az állam- és kormányfők tanácsa blokkolja annak hatályba léptetését. Ujhelyi István ezzel kapcsolatban a fórumon egyértelművé tette: minden eszközt ki fog használni annak érdekében, hogy ezt a patthelyzetet mielőbb feloldják Brüsszelben.

A szakmai egyeztetésen elhangzott, hogy a fapados cégek minimális ráfordítással, jobb információszolgáltatással javíthatnának az utasok elégedettségén. A forgalmi fennakadások nyilvánvalóan komoly terhet rónak a légitársaságokra, de elvárható, hogy ezeket a lehető legutasbarátabb módon kezeljék akkor is, ha az alapproblémáról a légitársaságok egyébként nem tehetnek. Annak a rendszeres visszaélésnek pedig, hogy az utasoknak jogosan járó visszatérítéseket a légitársaságok hónapokig visszatartják, egyszerűen véget kell vetni – hangzott el a szerdai egyeztetésen.

Az eseményre várták az érintett légitársaságok képviselőit is, akik először elfogadták a meghívást és együttműködőnek mutatkoztak, majd szinte egyidőben és ugyanarra hivatkozva lemondták a részvételt. „Üres szék és névtábla mutatta, hogy a diszkontcégek miként viszonyulnak a kérdéshez és mennyire gondolják komolyan az utasbarát szolgáltatásokról való diskurzust. Nem az üzleti modelljüket, vagy az árképzésüket akarjuk megváltoztatni, pusztán egységes, átlátható és követhető szabályokat szorgalmazunk. Kompromisszumokat és érdemi, nyitott egyeztetést javasoltunk, amelytől ezek szerint egyelőre összehangoltan elzárkóztak” – értékelt Ujhelyi István, hozzátéve: a szakmai egyeztetéseket ettől függetlenül folytatják, az etikai normák ügyét pedig még idén az Európai Parlament plenáris ülése elé viszik.

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?