Egész Szlovákiában ellenőriznek ma a rendőrök

radar
Pozsony |

Csütörtökön a rendőrség országos ellenőrző napot tart a közutakon. Ennek keretében a sofőrökön kívül a gyalogosközlekedését is ellenőrizhetik. Különös figyelmet szentelnek a kereszteződéseken való szabálytalan áthajtásra. Erről Denisa Baloghová, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője tájékoztatott csütörtökön, aki egyben közzétette az előző, július 28-i országos ellenőrzés eredményeit is.

„Úgy, ahogy azt már többször is jeleztük, idén is több biztonsági intézkedést készítettünk elő a nyári turistaszezonra. Ezek célja nem csupán a balesetek és a közúti halálesetek megelőzése, hanem az állampolgárok életének, egészségének és vagyonának védelme is. A rendőrség felügyeli a forgalom biztonságát és folyamatosságát, ennek keretében ellenőrzi, hogy a közúti forgalomban résztvevők betartják-e a közlekedési szabályokat” – fejtette ki Baloghová.

A múlt heti ellenőrzés (7.28.) során a rendőrök hat óra alatt 1223 szabálysértést állapítottak meg. Ez azt jelenti, hogy óránként a közúti forgalom 203 résztvevője követett el szabálysértést, és minden 20. ittas volt. A szabálysértők közül 1080 volt a gépkocsivezető, 15 a gyalogos és 5 a kerékpáros.

Az esetek többségében a rendőrök helyszíni bírságot szabtak ki. 65 esetben figyelmeztették a szabálytalankodókat és 58 esetben indult közigazgatási eljárás. A rendőrök néhány esetben bevontak jogosítványokat, forgalmi engedélyeket és rendszámtáblákat is. A szabálysértők mellett 15 bűnelkövetőt is elfogtak.

A szabálytalankodók többsége - 524 – gyorshajtó volt. 139 szabálysértő a biztonsági övét nem csatolta be. 78 esetben az autó műszaki állapotával volt gond. 49 esetben kapták mobiltelefon használatán a sofőrt. 41 esetben nem világított a lámpa, 25 esetben nem volt megfelelő a vezetés módja. 41 szabálysértés és hat bűncselekmény függött össze az alkoholfogyasztással, hat esetben a nem motorizált járművek vezetői vétettek a törvény ellen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?