Mentális zavarok, dohányzás és rossz táplálkozás teszi beteggé a világot

London |

<p>A szívbetegségek és a dohányzás okozta halálozás tavaly vetekedett a háborúk és erőszak okozta halálozással - állapította meg egy nemzetközi tanulmány, amely szerint a legtöbben a mentális problémák és a rossz táplálkozás miatt betegek világszerte.</p>

A Lancet pénteki számában megjelent Betegségek globális terhei (Global Burden of Disease Study, GBD) című tanulmány megállapította, hogy miközben a várható élettartam világszerte nő, a betegséggel eltöltött évek száma is nő, a szegény országokban jobban, mint a gazdagabb országokban.

Christopher Murray, a kutatást vezető Washingtoni Egyetem egészségügyi mérésekkel és értékeléssel foglalkozó intézetének (IHME) igazgatója elmondta: "az elhízás, fegyveres konfliktus és mentális betegség triádja makacs és tartós akadályként tornyosul az aktív és élénk életvitel előtt".

Az IHME tanulmányának elkészítésében130 ország több mint 2500 kutatója vett részt. Mint megállapították, 2016-ban a rossz táplálkozás miatt halt meg minden ötödik ember a világon, a dohányzás pedig 7,1 millió ember halálához vezetett. 

A teljes kiőrlésű gabonában, gyümölcsben, magvakban és halolajban szegény, sóban gazdag étrend a leggyakoribb oka az elhízásnak, a magas vérnyomásnak, vércukorszintnek és koleszterinszintnek.

A tanulmány szerint a lőfegyverek, fegyveres konfliktusok és terrorizmus miatti halálozás ugyancsak világszerte nőtt. 

Az olyan krónikus betegségek pedig, mint a szív- és érrendszeri megbetegedések, valamint a cukorbetegség a halálozások 72 százalékáért volt felelős a világban.

Szívbetegség volt a korai halálozások többségének oka a világ legtöbb régiójában: 2016-ban 9,48 millióan haltak meg miatta. A mentális betegségek szintén nagy súllyal nehezednek az egyes emberekre és a társadalomra is: 1,1 milliárdan küzdöttek pszichológiai, pszichiátriai zavarokkal vagy szenvedélybetegséggel.

A GBD-tanulmány elkészítését a Bill & Melinda Gates Alapítvány támogatja. A kutatás 195 országból és térségből mintegy 330 féle betegség, halálok és sérülés adatait elemzi.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?