A demencia három legnagyobb rizikófaktoráról

shutterstock_1937850355

A cukorbetegség, a légszennyezés és a túlzott alkoholfogyasztás lehetnek a demencia legnagyobb rizikófaktorai.  

Az Egészségügyi Világszervezet szerint világszerte több mint 55 millió demenciában szenvedő ember él, és ez a szám 2050-re várhatóan 153 millióra emelkedik majd.  

Az Egyesült Államokban működő National Institute on Aging a demenciát a kognitív funkciók elvesztéseként jellemzi, melynek tünetei abból adódnak, hogy az agyi neuronok elveszítik kapcsolataikat más agysejtekkel, majd elhalnak. Idővel mindenki veszít idegsejteket, de a demenciában szenvedő betegeknél ez sokkal drasztikusabb. 

A kutatók összehasonlították a tényezőket, amelyek károsíthatják a memóriát, a gondolkodást és az érvelést, és megvizsgálták, hogyan hatnak az agy azon területeire, amelyek már egyébként is különösen sebezhetőek az Alzheimer-kór és a skizofrénia szempontjából. A kutatás főleg az alanyok (egy közel negyvenezer fős, 44 és 82 év közötti brit felnőttekből álló csoport) agyának szkennelésén alapult, és szerdán jelent meg a Nature Communications című folyóiratban.  

“Az agy sérülékeny területei, melyek segítenek feldolgozni és integrálni a különböző információmorzsákat, serdülőkorban fejlődnek ki. Ugyanakkor ezek az elsők, amelyek veszítenek teljesítőképességükből, amikor öregedni kezdünk” - mondta Gwenaëlle Douaud, az Oxfordi Egyetem docense és a tanulmány társszerzője.  

Azt próbáltuk megállapítani, hogy melyek azok a rizikófaktorok, amelyek ezeket a területeket érintik. Természetesen az általunk kiemelt három a legkárosabb melett több hasonló tényező is hatással van az agyunk ezen területeire

- mondta Douaud.  

A kutatók egy brit biobank közel negyvenezer, viszonylag egészségesfelnőtt résztvevőjének agyi szkenjét felhasználva vizsgálták azokat a genetikai és módosítható kockázati tényezőket, amelyek hozzájárulnak az "agy legérzékenyebb részeinek" sérülékenységéhez.  

A tanulmány 161 módosítható kockázati tényezőt vizsgált, köztük a vérnyomást, a koleszterinszintet, a cukorbetegséget, a testsúlyt, az alkoholfogyasztást, a dohányzást, a hangulatot, a környezetszennyezést, a hallást, az alvást, a szocializációt, az étrendet, a fizikai aktivitást és az iskolázottságot. Douaud szerint a cukorbetegség diagnózisa, a levegőben lévő nitrogén-dioxid mennyisége és az alkoholfogyasztás gyakorisága volt a három legkárosabb kockázati tényező az agy ezen területeire nézve. Ezek körülbelül kétszer akkora hatással bírnak, mint a többi vizsgált kockázati tényező. 

A kutatók hét olyan genetikai csoportot azonosítottak, amelyek hatással vannak az agy ezen érzékeny részeire, és amelyek közül néhány a Parkinson- és az Alzheimer-kórral is összefüggésbe hozható. Douaud szerint azonban fontos, hogy a genetikai és a módosítható kockázati tényezők nem hasonlíthatók össze.  

A Lancet 2020-as, demenciáról szóló jelentése szerint egy tucatnyi módosítható kockázati tényező, például a magas vérnyomás, a halláskárosodás, a dohányzás és az elhízás együttese a demenciaban szenvedők eseteinek akár 40 százalékáért is felelős lehet világszerte. Gill Livingston, a University College London idősek pszichiátriájának professzora és a Lancet 2020 című jelentés egyik vezető szerzője szerint az új tanulmány nagyon érdekes, de a brit biobank résztvevői sokkal egészségesebb és motiváltabb csoportot alkotnak, így nem biztos, hogy az eredmények a szélesebb lakosságra is érvényesek. Livingston szerint az eredmények ennek ellenére is nagyon hasznosak, hiszen megmutatják, hogyan használhatják az emberek saját dötéseiekt arra, hogy csökkentsék a kognitív hanyatlás kockázatát az életkor előrehaladtával.  

Az emberek a mindennapi életükben elég sokat tehetnek a kognitív egészség megőrzése érdekében

- mondta Livingston.  

Livingston szerint a társadalmi és fizikai aktivitás - a barátokkal való beszélgetés és a testmozgás - “óriási jelentőséggel bír". 

“Próbáljanak meg egészségesen és változatosan táplálkozni, hogy csökkentsék a vércukorszintjüket, tegyenek óvintézkedéseket a légszennyezés ellen, és csak mértékkel fogyasszanak alkoholt” - írta Douaud egy e-mailben.  

És ha dohányoznak, hagyják abba

- tette hozzá Livingston. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?