Mit hozunk magunkkal a télből? A tavaszi ébredés előtti néma világ (Barangoló)

Virágoznak a fák, ébred a természet. Minden zöldell, s bár akadtak esős és borús napok mostanság, tagadhatatlan, hogy az utóbbi időben elég sok volt a napsütéses hétköznap. Számadást szoktam csinálni húsvét előtt, hogy miként is telt a téli időszak, mennyi helyre sikerült eljutni, milyen élményekkel gazdagodtam.

Beleestem abba a hibába, hogy nem igazán nézek körbe magam körül, mondhatnánk azt is, hogy nem látom a fától az erdőt, hisz mindig messzebbre és messzebbre vágyom a „szépek” után. Természetesen ez a távolságkeresés összeegyeztethető azzal is, hogy az ember kiszakadna a komfortzónájából, megfelelő távolságot tartva a hétköznapok kihívásaitól, de úgy néz ki, hogy ez idén egy alkalommal sikerült is a „szomszéd” falu határában. 

Egy lépéssel odébb

Csípős hideg nap volt, kellett egy kis hétvégi szellőztetés, így arra a döntésre jutottam, hogy elmegyek madarakat lesni, fotózni. Komáromtól 15 percre található Martos, amelynek határában húzódik a Zsitva menti náddal benőtt, 32,53 hektáros mocsaras terület (Alúvium Žitavy). Minden évszakban és időjárásban tud újat mutatni a kalandvágyóknak, hisz nagyon gazdag a madárvilága (76 madárfaj él itt), illetve egy védett terület, amelynek köszönhetően egy kicsit eltávolodhatunk a urbanisztikától. Azonban ha mindez nem lenne elég egy meditatív sétára, akkor a falutól 3 km-re nyugatra található a Gémes védett terület (11,22 hektáros területen), értékes mocsári élővilággal. A szántóföldekkel körülvett területet fűz- és nyárfaerdő borítja, a nevét adó szürke és vörös gémek mellett számos madárfaj otthona, többek közt a szalakóta élőhelye. A területet 1993-ban nyilvánították védetté. Most, hogy már ébred a természet, minden virágzik, érdemes megnézni, hogy mivé változott mindaz, amit a képeken látunk.

Nyugalom a festő vásznon

Mi veszi körül az embert? Sokszor nem is tudjuk, hogy milyen történetei vannak egy védett területnek, mint például a Zsitva menti nádasnak, vagy a Gémesnek, hisz nap mint nap elmegyünk mellette, de nem állunk meg. Mikor ott jártam, nem töltöttem kint vagy két órát sem, viszont úgy éreztem, hogy egy egész napra sikerült kikapcsolni (főleg fejben). A természet hangjai egy meditatív állapotot idéznek elő, magunkra maradunk, gondolkodhatunk, a saját lelki békénkre koncentrálhatunk. Teljesen némítsuk le a telefonunkat, tegyük repülőgép üzemmódba, s így próbáljunk meg visszatalálni a nyugalom perceibe.

Madarak helyett színek

Madárles terén nem volt túl sikeres a rövid túrám, de nem is várhatom a repülés bajnokaitól, hogy mutatkozzanak meg, hisz nagyon hideg volt. Egy két kacsát, verebet, hattyút sikerült szemügyre venni, s természetesen a szántóföldek mellett, árgus szemekkel figyelő ölyveket. Arról nem is beszélve, hogy épp egy hódvitát is megzavartam a nádasban, azonban a hangokon és sziluetteken túl mást nem láttam, arra viszont határozottan emlékszem, hogy igencsak erős nézeteltérés lehetett a felek között. 

A madarak hiányát kárpótolta a színek világa, ugyanis a légi felvételek festői környezete kárpótolt. A természet csodás színvilága tárult a szemem elé madártávlatból. Ilyenkor néha irigykedem a madarakra, hogy mégis milyen szép tájakat láthatnak napról napra. A Zsitva mentén húzódó zöld töltés, a narancssárga árnyalatokba öltözött nádas, a szántók mellett elterülő tükörsima vizek kompozíciója egy folyamatos merengést idéz elő abban, aki önmagát keresi a természet közepén.

Ezer történet a fák törzsében

Szépek a virágzó fák, gyönyörködni lehet bennük, azonban én jobban szeretem a téli öltözéküket, így láthatom a valójukat, mindazt, amit nem rejtenek a lombok alá. Megannyi év van már mögöttük, emberéleteket felölelő történetek bújhatnak meg egy-egy kidőlt törzs alatt. Emlékszem, mikor egy ismerősöm arról beszélt, hogy az egyik fájukat a múlt század elején ültették, s töretlenül terem azóta is. Száz év, három generáció nőtt fel mellette, s most már a negyedik is csodálja. Az örökkévalóság érzete ejt rabul, amikor egy-egy óriási fát nézek a téli természetben, mielőtt még virágos subáját magára öltené. Lehet, hogy megannyi rokonom, ismerősöm és barátom elment már ezen ágak mellett, horgásztak a nyár közepén árnyékukban, vagy épp az első csókot lopták a tavaszi virágzásban. 

A történetek határa a csillagos ég, s nem is tudnánk mindet meghallgatni, amit egy öreg fa mesélne, ha mesélni tudna. Bár egyes kultúrák úgy tartják, hogy már az is mesélésnek minősül, ha egy számunkra kedves történetet idéznek fel bennünk, mikor épp mélázunk előttük. Gyermekkoromban rengetegszer voltam nagyszüleimnél. A töltésről eszembe jut, hogy nagyanyámmal mindig elbicikliztünk az árvízi emlékműhöz Kulcsodra Csicsóról. A Zsitva partját járva felidéződik bennem, hogy nagyapámmal horgászni jártunk, mindig célba vettünk a Dunát Csallóközaranyosnál. Számtalan rege éled bennem, pedig csak a Zsitva melletti nádast járom.