Az autók élete

<p>Ezen a nyáron különleges autós élményekben volt részem. Először a Mladá Boleslav-i Škoda Múzeumban, ahol a gyönyörűséges autómatuzsálemektől a legkorszerűbb modellekig bolyongva megtudtuk, hogy csak az itteni gyárban naponta 2500 autót gyártanak, de az üzemi szabadság után, amely épp akkor tartott, ezért is volt szinte kihalt a város, szóval augusztustól már napi 2800 darabot!&nbsp;</p>

S még így is vannak várólisták! Elkezdtem számolni. Ha csak 200 munkanapot veszünk, ez akkor is minimum félmillió autó évente, minden szlovákiai magyarnak jutna belőle, sőt, még maradna is (autó). És akkor hol van még a többi autómárka! Vajon meddig bírja ezt a bolygónk?! Mert sokszor a környezetszennyezéshez is úgy viszonyulunk, mint a magyarok fogyásához: mindenki tehet róla, csak mi magunk nem. 

Persze vannak új technológiák, sőt, a különleges autók részlegében ott volt egy ismert cseh vámpírfilmben szereplő autó, amely vérrel működik. Mármint a filmben. Remélem, a valóságban ilyen sose lesz. Egy másik modellt már évtizedekkel ezelőtt üzemanyag-takarékosra terveztek, mégsem gyártották soha, mert a szovjet barátok nem egyeztek bele, hiszen nekik volt elég üzemanyaguk, amit el kellett adni, mondta az idegenvezető. 

A másik élményem: egy kolléga felajánlotta, hogy autóval hazavisz Pozsonyba. De nem baj, hogy Trabant? Dehogy baj, mondtam, miközben egy percig sem hittem, hogy Trabant lesz, egyrészt, mert az ilyen típusú, reprezentálni szerető urak nem ülnek bele akármilyen autóba, másrészt meg láttam a kópé kifejezést az arcán. Természetesen nem Trabant volt, hanem Mercedes, na és akkor jött a sztori. Elmondta, hogy évekkel ezelőtt olcsón vett egy helyrepofozott Trabantot, és elkezdett vele járni autómatuzsálem-találkozókra. 

Eljutott Németországba is, annak is a régen „dederon”-nak nevezett, azaz keleti részébe. És ott a Trabant kultikus tárgy. Nosztalgiatárgy, ami egy letűnt korra emlékezteti az ottaniakat, arra, amelytől szabadulni akartak, de úgy tűnik, most némileg visszasírják. Az egyik találkozón odament hozzá egy helybeli, hogy adja el neki a Trabantot, de ő nem akarta. Másnap újra jött az ember, és mutatta, hogy itt ez az új Mercedes, ezt elcseréli a Trabantért. És tényleg elcserélte. Lepapírozták az ügyet, és a kolléga már az új autóval jött haza. Gondolkodik, hogy be kellene szereznie még egy Trabantot. De az nem olyan egyszerű.  Akinek van, az ma már tudja, hogy ritkaság, és nem adja olyan olcsón, mint ahogy az elsőt vette. 

Egy héttel később mit látnak szemeim? A Csallóközből Pozsony felé jövet, az út mentén egy autótelepen aranyszínű Trabant virít, oldalán az egykori NDK címerével. 

Aki Mercedest akar, vigye! 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?