Csak hirdetésre 80 millió forintot költ a Libertate

<div>Nem adott konkrét válaszokat a tevékenységével kapcsolatos kérdésekre a 220 millió forintos magyarországi támogatásból működő Libertate Polgári Társulás.&nbsp;</div>

A lapunk birtokában lévő támogatási szerződés alapján a tervezett program több pontját már meg kellett volna valósítania a társulásnak. Szűk négyoldalas, úgynevezett szakmai program alapján kapott 220 millió forint (mintegy 710 ezer euró) támogatást a tavaly júniusban bejegyzett Libertate Polgári Társulás a magyar Miniszterelnökségtől. A program három területen ígér tevékenységet a támogatásért: „helyi és regionális teremékek pozíciójának megerősítése, fiatal családok közösségi önszerveződésének segítése és a felvidéki magyar romák identitástudatának megerősítése”. A Miniszterelnökséggel kötött szerződés mellékletében szereplő szakmai program egy részét a benne szereplő határidők alapján már meg kellett volna valósítaniuk. Tavaly december végéig például meg kellett volna tervezniük a tájegységi védjegyrendszert, a fiatal családok önszerveződésének segítésére január végéig létre kellett volna hozni a regionális koordinátorhálózatot és a családokkal foglalkozó szervezetek hálózatát, január közepéig pedig „a természetes régiók mentén lokalizálniuk kellett volna a roma közösségeket”. A teljes programot 2016. október 1. és 2017. szeptember 30-a között kell megvalósítaniuk.  [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"267239","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"405","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"394"}}]] A program megvalósított részére, a megvalósítók személyére, az együttműködő szervezetekre vonatkozó kérdéseinkre Németh Róbert, a Libertate elnöke csak általános nyilatkozatban, írásban válaszolt. „Jelenleg több, fontos, a felvidéki magyarság felemelkedését szolgáló projektünk is elő van készítve” – írta lapunk részletes kérdéseire. Részletes tájékoztatást nem adott, bár ígérte. „Minden kezdeményezésünkről tájékoztatni fogjuk a sajtó képviselőit, és a szélesebb nyilvánosságot, hisz a programok értük vannak” – válaszolta a Libertate elnöke. A tájékoztatásnak mindenképpen széleskörűnek kell lennie, mivel a 220 millió forintos támogatás legnagyobb részét reklámra fogják költeni. A mellékelt költségvetés szerint ugyanis 80 millió forintot (258 ezer euró) akarnak hirdetésekre fordítani. További jelentős csomag az adminisztrációs költség, amire 45 millió forintot (145 ezer euró) fordít szeptemberig a szervezet, reprezentációra pedig 15 milliót (48 ezer euró) költhetnek. Ezzel szemben rendezvényszervezésre csak mintegy 26 milliót (84 ezer euró) fordítanak majd.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?