Galánta pályázik a sportcsarnokra

<p>A városnak kell kiépítenie az infrastruktúrát, a hálózati csatlakozásokat, valamint a parkolóhelyeket.</p>

Egyhangúan megszavazta a város képviselő-testülete, hogy megpályázzák a Szlovák Jégkorongszövetség felhívására, és kérvényt nyújtanak be a sportcsarnok megépítésére.

„Azzal, hogy pályázunk, kötelezettséget nem vállalunk. Ha a szövetség bennünket választ, és megismerjük a projekt teljes költségét, még mindig visszaléphetünk. Értesüléseim szerint negyven pályázatot választanak ki, és minden évben tíz csarnokot építenek fel” – mondta Peter Paška, Galánta polgármestere a soron kívüli ülésen. A Szlovák Jégkorongszövetség 156, legalább ötezer lakosú várost választott ki. A pályázatban a lakosok számát, átlagéletkorát, az óvodák és az alapiskolák számát és a 13 év alatti gyerekek számát kellett feltüntetni. A sportpályákon kívül workout pályát, játszóteret, kerékpárparkot és mászófalat is terveznek a komplexumba. Az épületet salakos futópálya venné körül. Galántán két terület jöhet szóba a sportcsarnok megépítésére, a Galandia termálcentrum melletti terület, vagy a Štefánik utcai alapiskola udvara. A polgármester szerint, ha a Galandia melletti területet választják, minden iskola egyformán használhatná a létesítményt. Az önkormányzatoknak egyebek mellett ki kell építeniük az infrastruktúrát, a hálózati csatlakozásokat valamint a parkolót. Az, hogy a városnak pontosan mennyi pénzébe kerülne a projekt, csak az elbírálás után derül ki. A sportcsarnok egész évben üzemelne, télen korcsolyázni és a jégkorongozni, az év többi részében pedig kosárlabdázni, röplabdázni és teniszezni lehetne ott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?