Elmaradt a csoda: 2600 néző előtt nyert a Slovan Nagyölveden

<p>Kezdés előtt fél órával már szinte egy tűt sem lehetett leejteni a nézőtéren. A 2600 (!!!) néző közül ugyan néhányan a pozsonyi Slovanra voltak kíváncsiak, de a szurkolók többsége újabb csodában bízott: az élvonalbeli Senica és a II. ligás Spišská Nová Ves kiütése után megkeseríteni a nyolcszoros szlovák bajnok életét, amely ráadásul hat alkalommal a Szlovák Kupát is elhódította.</p>

"Tudatában vagyunk annak, hogy a fővárosiak már hosszabb ideje csapatépítési gondokkal küszködnek. Ennek ellenére valószínűleg nagyon komolyan veszik a mai összecsapást, hiszen számukra nagy blama lenne a kiesés egy ezerhatszáz lakosú település alakulata ellen. A fociban azonban minden lehetséges, azért olyan szép ez a sportág" - foglalta szavakba gondolatait pár perccel a Slovnaft Cup 5. fordulójának mérkőzése előtt Urbán Ferenc nagyölvedi klubmenedzser.

"Az előjelek szerint vélhetően nehéz meccs elé nézünk. Semmiképp sincs okunk lebecsülni a nagyölvedieket. Ámde számunkra csakis a győzelem az elfogadható. Hárman ugyan hiányozni fognak a kezdőcsapatból, de mindez nem jelenthet akadályt a továbbjutás kivívásában." - fogalmazott Ján Švehlík, a Slovan csapatvezetője.

A focigála szímpompás bevezetővel kezdődött, apró focista-palánták kísérték a pályára a labdarúgókat, a kezdőrúgást pedig a nagyölvedi Haluska Jarka végezte el, aki nemrég még a nyitrai FC női első ligás csapatában kergette a labdát, jelenleg pedig a helyi férfi öregfiúk csapatát erősíti.

Laza iramban kezdődött a meccs, a rekordszámú néző csupán a hazai Benkó Dániel egy-két bravúros védésénél hördült csak fel. Aztán egy ráérős pilóta legalább tízszer tett tiszteletkört repülőjével a pálya fölött, borzolva ezzel a szurkolók és a játékosok kedélyeit.

A meccs érdemi része, tehát a továbbjutás a 38. percben dőlt el, amikor a szerb Alaksandar Čavrić egy baloldali erős beadást követően kapásból lőtt Benkó kapujának jobb alsó sarkába. A második félidőben először Cingel Roland lövését védte Martin Krnáč, a vendégek hálóőre, majd Marek Horniak bombáját vetődve kaparta ki a kapufa mellől. A véghajrában teljesen átvették a kezdeményezést a hazaiak, gyakran jöttek ki a saját térfelükről és beszorították ellenfelüket. Gólszerzésre azonban már nem futotta erejükből, Cingel Roland megráncigálása viszont igencsak tizenegyes gyanús volt.

A bírói hármas sípszó után pazar tűzijátékkal örvendeztették meg a nagyölvedi csapat rajongóit a szervezők. Saláta Kornél és Priskin Tamás pedig még hosszú perceket töltött a pályán, tinédzser és felnőtt szurkolókkal körülvéve.

"Hamisítatlan fociünnep volt a sportpályán, szurkolóinknak valódi csemegének számított a kilencven perc. Megannyi hajdani játékos, akiket tíz-tizenöt évvel ezelőtt edzettem, héhány napja felhívott telefonon és kissé szorongó hangon mondta el, hogy lám, beteljesült az oly sokszor hangoztatott vágyam és meggyőződésem. Egy híres, nívós csapatot fogadhattunk. Az 1:0-ás vereség nem fáj számunkra. Mindenkinek köszönöm ezt a feledhetetlen, gyönyörű élményt" - jegyezte meg Urbán Ferenc.

"Erőnlétben felülmúltuk a vendéglátúkat, ez döntőnek bizonyult. A játékosság, a leleményesség és a küzdelem viszont mindkét csapatnál meghatározó szerepet töltött be" - vélekedett Ján Švehlík.

ÁBEL GÁBOR

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?