New Yorkban már a transzneműeknek is van hová pisilniük

Washington |

<p>New York városának tanácsnokai megszavazták, hogy a város nyilvános illemhelyein kötelezően lennie kell úgynevezett semleges fülkének a transzneműek számára.</p>

A városi tanács 47/2 arányban szavazott a semleges illemhelyek kialakítása mellett, amelyeket 2017. január elsejétől kötelező lesz működtetni.     Sok New York-i étteremben már létezik ilyen mosdó: az ajtaján vagy nem tüntetnek fel nemre utaló jelet, vagy mindkét jelet (tehát férfiakat és nőket egyaránt jelző figurát) ábrázolják rajta. Daniel Dromm, demokrata párti tanácsnok - a javaslat előterjesztője - szerint a döntés "üzenet, hogy New York városa támogatja a transznemű közösséget és tisztában van e kérdés jelentőségével". Dromm szerint ez a döntés jelzés egyúttal a meleg, leszbikus és biszexuális közösség egésze számára is, s különösen fontos most, a floridai Orlando melegbárjában június 12-re virradóra elkövetett, 49 ember életét követelő tömegmészárlás után.

Az úgynevezett "mosdóvita" hónapok óta megosztja az amerikai közvéleményt, sok szövetségi tagállamban ugyanis nem értenek egyet azzal, hogy emberek ne a születésük szerinti, hanem a választott nemük szerinti mosdót használhassák. Észak-Karolina szövetségi államban például a helyi törvényhozás megszavazta azt a törvényt, amely csakis a születési nem szerinti mosdóhasználatot teszi lehetővé, s ezzel kivívta az amerikai művészvilág egyes képviselőinek haragját, s nyomban bojkottját. A rocksztár Bruce Springsteen például koncerteket mondott le emiatt, San Francisco polgármestere pedig utazási bojkottot hirdetett Észak-Karolina ellen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?