Nyilvános kivégzés

<p>Hosszú szünet után nyilvános kivégzésre készül Európa. A hírt szerdán jelentették be. A halálraítélt bűne a hivatalos magyarázat szerint az, hogy a maffiát szolgálta. Az európai lakosság nagy része az elítéltet és a hóhért is ismeri, személyesen azonban csak kevesen találkoztak velük.</p>

 

Az Európai Központi Bank szűkszavú közleményben adta hírül, hogy leszámol a lakosság nagy része által csak a televízióból vagy az újságokból ismert 500 euróssal, kibocsátása 2018 vége felé szűnik meg. Az emberek többsége által szintén csak a televízióból ismert „hóhér”, Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke azzal indokolja a kivégzést, hogy az 500 eurós az alvilág kedvence, a pénzmosásnál egyik leggyakrabban használt eszköz. Igaza van, a nagy kérdés azonban az, miért épp most jutott eszébe, hogy leszámoljon az alvilág üdvöskéjével. A legnagyobb címletű euróbankjegyet ugyanis még 2002-ben hozták forgalomba, és évek óta tudják, hogy a pénzmosásnál használják.

A választ a tekintélyes müncheni ifo gazdaságkutató intézet adta meg. „Az 500 eurós kivonása valójában a negatív kamatláb további csökkentését szolgálja” – árulta el Clemens Fuest, az ifo elnöke. A nagy címletű bankjegyek hiánya fokozza a negatív kamatlábak hatékonyságát. Az EKB márciusban döntött arról, hogy 0 százalékra csökkenti irányadó kamatát, a tavaly márciusban beindított havi 60 milliárd eurós kötvényvásárlási programját pedig 80 milliárd euróra bővítette. A gazdasági növekedést, a hitelezés fellendítését, az infláció felpörgetését célzó rendkívül alacsony kamatok és a pénznyomtatás azonban eddig nem hozta meg a várt eredményt: a növekedés gyenge, az infláció pedig messze elmarad a célszámtól. Időközben ezért az is felmerült, hogy helikopterről szórják szét a pénzt a lakosságnak, Peter Praet, az EKB közgazdásza ezt sem zárta ki. „Igen, lehet pénz nyomtatni és szétosztani, ez a helikopterpénz.” Ezt azonban egyelőre elvetették, így maradtak az olyan apró trükkök, mint az 500-as bevonása.

Míg azonban az EKB trükközése alig segít a gazdaságnak, a lakosság egy részének súlyos problémát okoz. Évek óta azzal riogatnak bennünket, hogy Európa elöregszik, ezért minden polgárnak komoly megtakarításokkal kellene készülnie nyugdíjas éveire. Arról már kevesebbet beszélnek, hogy az EKB által megszabott alacsony kamatok és a bőséges pénzkínálat aláássa a takarékoskodók erőfeszítéseit. Német források szerint az elmúlt pár évben csak a német állampolgárok több mint 260 milliárd eurót veszítettek az alacsony kamatok miatt. Draghi így nem csupán az 500 eurós bankjegyet végzi ki, hanem az eurózónás polgárok nyugdíjtartalékait is.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?