Danko nem fért a bőrébe, Kotleba bukott - beigazolódtak az Új Szó jóslatai

lunter kotleba
Pozsony |

Tavaly kísérletet tettünk néhány országos és világpolitikai esemény kimenetelének megjóslására. A jóslatok többsége igaznak bizonyult, de voltak téves előrejelzéseink is – az Új Szó 2017-es jóslatainak mérlege következik.

A legtöbb politikai esemény kimenetelét országos szinten sikerült pontosan előre látni. A koalíció kibírta az évet, ellenzéki oldalon viszont két új párt is alakult.

Danko generál

Azt írtuk, hogy „nem lehet arra számítani, hogy a koalícióban olyan súlyos problémák keletkeznek, amelyek a felbomlását eredményeznék. A kormányzás azonban nem lesz problémamentes, az SNS, elsősorban Andrej Danko házelnök az eddigiekhez hasonlóan generálja majd a gondokat”.

Ez szinte szóról szóra teljesült, a nyári koalíciós válság alátámasztotta, hogy Andrej Danko a „legnehezebb” koalíciós partner. Igaz, a botrány nem a közmédia elnökének a megválasztása kapcsán tört ki – azt a posztot a Smer átengedte az SNS-nek –, de Danko ennek ellenére úgy érezte, pártja nem kap elég teret a koalícióban.

Kaliňák – a korrupcióellenes tüntetések ellenére – továbbra is a posztján maradt, igaz, az ellenzéknek sem sikerült olyan tömegeket az utcára vinniük, amely távozásra kényszerítette volna a belügyminisztert.

Az ellenzék országos összefogásával kapcsolatos előrejelzésünk bevált, valóban nem vált intézményessé az együttműködésük, sőt, az SaS kicsit tovább bomlott Martin Poliačik távozásával. A pártalapítások azonban gyorsabbak voltak az általunk vártnál: pártot alapított Miroslav Beblavý és Jozef Mihál, és színre lépett a Progresszív Szlovákia is.

Kotleba bukott

A megyei választásokkal kapcsolatos előrejelzéseink is meglehetősen pontosak voltak. Azt írtuk, „Kotleba legyőzhető, ha a koalíció és az ellenzék nem kizárólag egymásra összpontosít”. Őszre sikerült közös jelöltet találni a szélsőséges megyefőnök ellen, aki magabiztosan legyőzte Kotlebát.

Azt azonban nem láttuk előre, hogy megyei szinten sikerül tető alá hozni az együttműködést az SaS-nek, az OĽaNO-nak és a KDH-nak, és ennek köszönhetően a megye-elnök-választást a Smer elbukta.

Magyar–magyar

Az MKP–Híd együttműködés tekintetében túlságosan optimisták voltunk, a két pártnak egyetlen megyében sem sikerült megállapodnia. Részleges kivétel Besztercebánya megye, ahol mindkét párt Ján Luntert, Kotleba esélyes ellenfelét támogatta. Azt viszont jól láttuk, hogy Nagyszombat megyében biztosan nem lesz megegyezés, ha az MKP Berényi Józsefet indítja a megyeelnöki posztért. Optimisták voltunk a 2016-ban indult magyar–magyar párbeszéd folytatásában is, ám tévedtünk: 2017-ben a folyamat leállt, minden bizonnyal a megyei tárgyalások kudarca miatt is.

A GDP jobban nőtt

Habár a legtöbb gazdasági jóslatunk beteljesült, a gazdaság jobban teljesített az általunk vártnál. Azt vártuk, hogy a gazdasági növekedés a 2016-os 3,3-as szintről 3,1%-ra lassul 2017-ben, ehelyett a legutóbbi adatok alapján 3,4%-os is lehet a GDP növekedése. A munkanélküliség azonban várakozásainknak megfelelően csökkent, és elindult a kamatok emelkedése is, ahogyan az infláció is emelkedni kezdett. A kőolaj ára elérte és meg is haladta a 60 dolláros hordónkénti árat, ami megmutatkozott az üzemanyagok árának emelkedésében is.

Macront nem láttuk előre

Emmanuel Macron földindulásszerű sikerét nem láttuk előre, a jobboldali Francois Fillont tartottuk befutónak, de Macron győzelmére egy évvel ezelőtt még nagyon kevesen számítottak. A német választások eredményére jobban tippeltünk, Angela Merkelt tartottuk az esélyesnek, aki meg is nyerte a voksolást.

Az Európai Parlament valóban Antonio Tajanit, a néppárti jelöltet választotta elnökévé a távozó Martin Schulz helyett. Az Európai Tanács elnöke azonban Donald Tusk maradt, annak ellenére, hogy a lengyel kormány mindent elkövetett a megfúrása érdekében.

A menekültek kérdése továbbra is téma maradt az unióban, de nem elsősorban az érkezők száma miatt, hanem a tagállamok közti nézeteltérések okán. Az Európai Unió Bírósága elutasította Szlovákia és Magyarország beadványát, és jogosnak nyilvánította az elosztási kvótákat. Az Európai Bizottság decemberben eljárást is indított Magyarország, Csehország és Lengyelország ellen a be nem tartott kvóták miatt.

Az év végén sikerült megállapodni a brexit alapfeltételeiben is. Nagy-Britannia 2019. március 29-én elhagyja az uniót, az országban dolgozó uniós állampolgárok azonban a jelenlegi feltételek mellett maradhatnak tovább.

Moszul ostroma ugyan tovább tartott az általunk jósoltnál, de tavaly tényleg sikerült legyőzni Irakban és Szíriában az Iszlám Államot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?