Kilenc kortárs darab a Nová dráma/New drama versenyprogramjában

<p>A május 12-17. között megrendezésre kerülő Új dráma (Nová dráma/New drama) kortárs drámafesztivál versenyprogramjában több magyar vonatkozású előadás is szerepel.</p>

Forgács Miklós, a kassai Thália Színház dramaturgja jegyzi – Mikuláš Hoblina Šahanský – szlovák írói álnéven a Kaszálatlan rétek országa (Krajina nepokosených lúk) című darabot, amelyet a lévai Pôtoň Színházban állított színpadra Iveta Ditte Jurčová rendezőnő. Forgács nyelvi központú, metaforikus, ironikus darabja tizennégy képben jellemzi a szlovákokat és Szlovákiát, valamint bemutatja a mai szlovák mítoszokat segítségül hívva a szláv mitológiát.  Az osztrák Nobel-díjas Elfride Jelínek írónő Rechnitz – Az öldöklő angyal (Rechnitz – Anjel skazy) című darabját a Szlovák Nemzeti Színház vitte színre David Jařab. Jelínek drámája egy valós esemény alapján íródott: 1945-ben a burgenlandi Rohoncon (Rechnitz) a Batthyány-kastélyban zajló vadászünnepség résztvevői közül néhányan deportált magyar zsidókat öltek meg, akik a kastély közelében voltak elszállásolva. A mai napig nem derült ki, hogy a kastély akkori úrnőjének, Batthyány Margit grófnőnek milyen szerepe volt a tömeggyilkosságban. Karol Horák, kortárs szlovák drámaíró A vér tanúsága (Svedectvo krvi) című történelmi drámája a lengyel rendezőnő, Agnieszka Olsten rendezésében a három kassai vértanú: Pongrácz István, Grodecz Menyhért és Kőrösi Márk történetének felelevenítésével elsősorban a ma is élő vallási és etnikai gyűlöletre kíván rámutatni. A három jezsuita 1619. szeptember 7-re virradó hajnalban szenvedett vértanúhalált Kassán, mert nem fogadták el Kálvin János hitújítását és nem voltak hajlandók megtagadni katolikus hitüket. II. János Pál pápa egyébként 1995-ben, kassai látogatása során szentté avatta a három mártírt.Rokon témával, a xenofóbia, azaz az idegenekkel és külföldiekkel szembeni gyűlölet különféle megnyilvánulásaival, a fizikai és a belső migráció, valamint az emigráció kérdéseivel foglalkozik Iveta Horváthová Nosztalgia (Nostalgia) című drámája.  A Nová dráma/Új dráma fesztiválon a dokumentarista színház műfaja több ízben is képviselteti magát. A hetvenéves publicista és politológus, Eugen Gindl dokumentarista drámája, egyben Gindl első színpadi bemutatkozása, a Kárpáti thriller (Karpatský thriller) a 90-es évek Szlovákiájának korrupt világát mutatja be egy oknyomozó újságírónő tragikus története által, Roman Polák rendezésében. A belső belseje (Vnútro vnútra) Ľubomír Burgr és Dušan Vicen darabja, amely a SkRAT szerzői színház előadásában látható. A két aránylag önálló részből álló előadás első felében a csehszlovák titkosszolgálaton belüli hatalmi harcok állnak a középpontban, míg a szünetet követő második részben, amely a Pranoia Querulans címet viseli, a titokban pappá szentelt, majd rejtélyes körülmények között elhunyt Přemysl Coufal történetét dolgozza föl a korabeli titkosszolgálati dokumentumok felhasználásával.  A fesztivál versenyprogramjában szereplő előadások közül több kifejezetten a fiatalabb generáció problémáit feszegeti. A cseh Dávid Drábek Szinkronúszók (Akvabely) című komédiájának főszereplője három férfi, akik közös kedvtelése a szinkronúszás, az egyetlen tevékenység, amelynek valódi értelmét látják. Drábek az illúzióvesztett harmincasok tragikomédiájával 2004-ben elnyerte a rangos Alfréd Radok-díjat, a legjobb cseh dráma kategóriában. A darab a turócszentmártoni Szlovák Kamaraszínház vendégszereplésében látható majd Pozsonyban Rastislav Ballek rendezésében. A mindössze huszonhat éves Michaela Zakuťanská Single radicals darabjának premierjével vette kezdetét nemrég az Eperjesi Nemzeti Színház működése. A péntek este, egy eperjesi szórakozóhelyen játszódó darab négy szingli életfilozófiáját veszi górcső alá. A mexikói-német felmenőkkel rendelkező színésznő és drámaíró Justine del Corte Üstökös (Kométa) című drámájának főszereplője úgy dönt, hogy tízéves házassági évfordulóját úgy ünnepli meg, hogy a legapróbb részletekig rekonstruálja az esküvőjüket a férjével és az egykori meghívott vendégektől elvárja, hogy részesei legyenek ennek a játéknak. A darabot Juraj Nvota rendezte az Astorka Korzo ’90 Színházban. Garajszki Margit PR cikk 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?