Ma kerítettek sort Kassán a First Lego League idei regionális fordulója

A kassai fordulón 14 csapat mérte össze tudását
Kassa |

A First Lego League (FLL) minden évben a tudomány, a technológia, a mérnöki tudományok, a matematika és a robotika területét tárja a 4-16 éves fiatalok elé, szórakoztató, gyakorlatias tanulással. A kassai Pavol Jozef Šafárik Egyetem (UPJŠ) Természettudományi Karának dékánja égisze alatt megrendezésre kerülő regionális verseny 2024. február 14-én, szerdán. Bár az előző évekhez képest idén hiányoztak a magyar résztvevők, Hanesz Angelika főbíró szerint a mostani felhozatal is nagyon színvonalas.

Ahogy azt a tegnapi selejtező szervezői csapatától megtudtuk, az FFL tavalyi évadai olyan társadalmi szempontból fontos témákra összpontosítottak, mint az áruszállítás, az idősebb generáció, a hatékony tanulás, a várostervezés, a vízgazdálkodás és az űrkutatás. „Az idei év témája, a STEM mint MASTERPIECESM a művészetekben, vagyis a STEM-képességek fontossága a művészetben és a tervezésben. A csapatok új módszereket találnak ki és újítanak meg a művészet létrehozására és terjesztésére világszerte. A világ legnagyobb robotikára összpontosító versenyének résztvevői valós problémák megoldásával szerezhetnek tapasztalatot. Az FLL idén is három korosztályban inspirálja a gyerekeket és fiatalokat a kísérletezésre, a kritikai gondolkodás, a programozás és a tervezés készségeinek fejlesztésére, valamint a tanulási szokások, az önbizalom és a csapatmunka kialakítására” – közölte lapunkkal Laura Hoĺanová, az UPJŠ szóvivője. Mint kiderült, az idei versenyen összesen 80 gyermek vett részt: a Challenge kategóriában 10 csapat, az Explore kategóriában pedig 4 csapat. Az UPJŠ Természettudományi Kara 2017 óta aktívan részt vesz a kassai regionális forduló szervezési előkészítésében.

fll

Három éve máshol vannak 

Ahogy azt az Új Szónak a robotikai ismereteiről és szaktudásáról széles körökben ismert Hanesz Angelika, a kassai forduló főbírója elmondta, a gyerekek felkészülten, jó megoldásokkal érkeztek a versenyre. „Az idei téma nagyon szép, elsősorban a művészetről szól, de egybefonódik a szórakozással, a mozi világával, a színházzal, azon belül pedig a megvilágítással is. Az egyes feladatokban a gyerekeknek fel kellett kapcsolniuk a fényeket, a reflektorokat, vagy éppen a hangszórókat, de olyan missziók is voltak, amikor például bábukként megformált szakértőket kellett elszállítani a robotokkal egy megszabott helyre. Az FFL versenyeken egyébként a technológia mindig azonos, valójában csak a kontextus változik évről évre” – magyarázta lapunknak Hanesz Angelika, akitől azt is megtudtuk, hogy a kassai fordulón többek között Nagykaposról, Nagymihályból, Kassáról, Szepsiből vagy éppen Rózsahegyről is érkeztek a gyerekek. „A magyar csapat, a korábban általam vezetett kassai Talentum SAP csapata egyébként már három éve nem vesz részt az FLL-en, de ez pusztán azért van, mert a csapat a World Robotic Olympiadra (WRO) összpontosít. Ettől függetlenül az FLL-en résztvevők rengeteg tapasztalattal rendelkeznek, s bízok benne, hogy ez az elkövetkezendő években is így marad. Szlovákiában egyébként mintegy 90 csapat jelentkezett be az ide FLL-be, a kassai a szerdai kassai forduló az utolsó hazai regionális forduló volt” – tette hozzá Hanesz Angelika.

fll

Valóságos életforma 

A regionális furdolókból tovább jutó csapatok a közeljövőben sorra kerülő országos körre jutnak majd tovább Pozsonyba, az ott legjobbnak minősülők pedig kijutnak a világversenyre. „Múlt éven Panamában jártunk a WRO keretében belül, jómagam pedig a zsűrizésben is részt vettem. Az egy hatalmas verseny, de az FLL is legalább olyan érdekes és tartalmas, mint bármelyik más. Zsűriként egyébként mindig nagy élmény jelen lenni, hiszen testközelből látjuk és szemléljük a megoldásokat. Természetesen nem csak a technikai részére figyelünk oda, hanem a gyermekek jóllétére is, sokszor buzdítjuk, lelkileg segítjük őket, hiszen nem mindig sikerül minden nekik elsőre. Én nagyon élvezem a robotikát és a vele kapcsolatos tevékenységeket, s bátran állítom, hogy számomra ez egy életforma” – zárta Hanesz Angelika.  
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?