Slovan: minél hamarabb elfelejteni a szezont

<div>Hiányzó nagyágyúk, megalázott edző, túlzott elvárások. A Slovan hokicsapatának nem a mostani volt a legfényesebb idénye.</div><div>&nbsp;</div>

Hétfő este a pozsonyi Slovan jégkorongcsapata számára végleg befejeződött a KHL idei szezonja. A fővárosiak a playoffról lemaradó klubok versengésébe sem kapcsolódhatnak be, mert a Remény-kupa selejtezőjében kettős vereséget szenvedtek a Dinamo Minszktől (1:0, 2:1).Négy ok, amiért a Slovan 2013/14-es szezonja kevésbé volt sikeres az előzőnél. 1. Vezéregyéniségek hiányaĽubomír Višňovský, Andrej Sekera, Miroslav Šatan, Ján Lipiansky. Ők négyen – még ha Lipianskyt kivéve nem is játszották végig az idényt az égszínkékeknél más-más okok miatt – tavaly a Slovan vezéregyéniségei voltak. Összesen 55 pont állt nevük mellett a kanadai táblázaton, s nemcsak a jégen, hanem az öltözőben is összefogták a csapatot, szavuknak súlya volt. A szellemi vezér hiánya kiolvasható az eredményekből is: míg az előző szezonban a Slovan csak egyetlen nagyobb arányú vereséget szenvedett el (4:0 a Jaroszlavl ellen idegenben), azaz sokszor még az ellenfelek nyomasztó fölénye ellenére is szorossá tudta tenni a mérkőzéseket, addig idén számtalanszor (5:0-Szpartak, 8:1-Jekatyerinburg, 6:1-Asztana, 7:0-Lev, 6:1-Vlagyivosztok) hullott szét a csapat, még a Slovnaft Arénában is. S ugyan decemberben a 39 éves Šatan visszatért, az alapszakasz első két harmadában összeszedett lemaradás túl nagynak bizonyult a playoff eléréséhez. 2. A bizalom hiányaEgy éve Maroš Krajči nagy pompával jelentette be, hogy a cseh Rostislav Čada vezetőedzővel ötéves szerződéshosszabbítást írt alá. „Ezzel a Slovanban elkezdtünk valamit Alex Ferguson módjára” – utalt a pozsonyiak főmenedzsere a skót futballedzőre, aki 27 évig sikert sikerre halmozott a Manchester United kispadján.Hosszú távú koncepció ide vagy oda, az első komolyabb balsiker után (amikor már gyakorlatilag biztos volt, hogy a Slovan nem ér oda a playoffot jelentő helyekre), máris új tréner után nézett a pozsonyi vezetés. S hiába próbálták utólag elkenni a dolgot, a végül a cseh válogatottat választó Vladimír Růžička kerek perec kijelentette, ajánlatot kapott a Slovantól. (Sőt, svájci lapértesülések szerint az égszínkékek a helvétek válogatottjától a vb után elbúcsúzó kanadai Sean Simpsont is megkeresték.) A megtépázott renoméjú Čada igyekezett diplomatikus maradni. „Ez az információ már korábban eljutott hozzám, én feldolgoztam, kiértékeltem és folytattam a munkát” – mondta az 59 éves tréner a hokejportal.net-nek. 3. A második idény bizonyítási kényszereBármilyen bajnokságról is legyen szó, az abszolút újoncok gyakorlatilag vesztenivaló nélkül abszolválják első idényüket. A felszabadultság, az „új” iránti lelkesedés pedig a legtöbb esetben komoly sikert eredményez: tavaly a Slovan mellett a prágai Lev is egyből playoff-hellyel nyitott (a donyeckiek egyetlen ponttal maradtak le róla), idén pedig a Medvescak Zagreb és a Vlagyivosztok is ott van a Gagarin-kupáért zajló küzdelemben. A második évben viszont általában túl magasnak bizonyul a léc, már elvárásoknak kell megfelelni, s gyakran a szurkolói érdeklődés is csökken (bár a Slovannál ezen a téren nem panaszkodhatnak, tavaly 26- ból 25-ször volt telt ház, idén ez az arány 27/23). 4. Kis pénz, kisebb hoki?A pozsonyiaknak tavaly csodájára jártak a KHL gazdasági szakemberei, a legkisebb költségvetésű klub ugyanis hihetetlen hatékonysággal használt fel minden egyes eurót. A 2013/ 2014-es szezonban viszont már nem engedtek a számok: a zágrábiak után a Slovan költötte a második legkisebb összeget (4,2 millió euró) játékosai fizetésére – márpedig a nemzetközi szinten is jelentős hokisokat a KHL-ben is meg kell fizetni. A csúcstartó szentpétervári klubnál 28,8 millió ez az összeg, a prágaiak 16,8, a Nyugati főcsoport utolsó rájátszást érő helyét megszerző jaroszlavliak pedig 16,3 millió eurót szánnak hokisaik bérére.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?