Részt vett a pszichiátriai vizsgálaton Malina Hedvig

Pozsony |

<p>Részt vett hétfőn &nbsp;a főügyészség által elrendelt pszichiátriai vizsgálaton Žák-Malina Hedvig Pozsonyban.&nbsp;</p>

Újabb abszurd fordulat következett be Hedvig ügyében, miután hétfőn megjelent a pszichiátereknél, azok nem voltak hajlandók őt kivizsgálni. Arra hivatkoztak, hogy ha nyomás alatt érzi magát, akkor nem volna etikus ilyen traumának kitenni őt.  Hedviget 2012 májusa óta invitálja ambuláns pszichiátrai kivizsgálásra a főügyészség által megbízott két hatósági szakértő, Miroslav Čerňan és  Elena Mokrášová. Egyetlen alkalommal, tavaly júniusban jelent meg a rendelőjükben, de arra hivatkozva, hogy nem bízik meg bennük, nem állt szóba velük. Azóta rendszeresen kapja a behívókat a pszichiátriai kivizsgálásra. Az ellene folyó eljárást nyár óta felügyelő ügyész, Katarína Sonderlich Roskoványi már nem csak intézeti megfigyeléssel, de a bíróság határozatának semmibevétele miatt újabb vádemeléssel fenyegeti őt. Az utóbbi három ügyészségi értesítést nem is postán, hanem rendőrökkel kézbesíttette neki. A múlt héten egészen a garázsba ment utána  a két rendőr és miután simán Hedvigának szólították, a gyerekei szeme láttára adták át neki a küldeményt.  A fiatalasszony ennek a nyomásnak a hatására döntött úgy, hogy aláveti magát a vizsgálatnak és tegnap ügyvédjével, Roman Kvasnicával együtt megjelent a pszichiáterek pozsonyi rendelőjében. Annak ellenére, hogy az ügyészség nyomozási eljárásnak nevezte a kivizsgálást – amelyre  a vádlott kényszerrel is előállítható – ezen pedig  a törvény szerint jelen lehet az ügyvéd, a pszichiáterek az orvosi titoktartásra hivatkozva ebbe nem egyeztek bele. Végül egyedül maradtak Hedviggel, aki a beleegyezésükkel az egész másfél órás beszélgetésről hangfelvételt készített. „Elmondtam nekik, hogy nem önszántamból vagyok itt, hanem mert kényszerítettek, és mert meg akarom óvni a családomat attól, hogy rendszeresen rendőrök kopogtatnak nálunk” – mondta el lapunknak Hedvig.  „Hangsúlyoztam, hogy továbbra is tartok attól, a vizsgálat nem lesz objektív, hiszen doktor Čerňan már tavaly kijelentette, hogy az agyrázkódás és a poszttraumás stressz szindróma kizárják egymást, amit azóta több neves szakember is cáfolt.  Emlékeztettem őket, hogy a kezelőorvosom, doktor Hašto a retraumatizációtól óv, amit a velem történtek felelevenítése is kiválthat, ezért próbáltam mostanáig elkerülni a vizsgálatot. Végül azt is elmondtam, hogy az egész ügyirat és a teljes egészségügyi dokumentációm a rendelkezésükre áll, ennek alapján kidolgozhatták volna a szakértői jelentésüket. Ma sem gondolom, hogy hét év után többet tudnak megállapítani a lelkiállapotomról, mint azok, akik akkor vizsgáltak. De eljöttem és hajlandó vagyok felelni a kérdéseikre, mert azt akarom, hogy ennek legyen vége, és ne kelljen az intézeti elzárás fenyegetésével élnem.” Ezek után Hedvig lepődött meg a legjobban, a pszichiáterek ugyanis kijelentették, hogy ilyen körülmények között nem vizsgálhatják ki, mert az nem volna etikus és professzionális. „Azt mondták, hogy az aggályaimat hamarabb kellett volna közölnöm velük. Mokrášová doktornő végig aranyoskámnak szólított és próbált meggyőzni, hogy ők a világért sem akarnak traumatizálni.  Én ragaszkodtam ahhoz, hogy tegyék fel a kérdéseiket, erre doktor Čerňan azt mondta, ezt nem teheti meg, ha én nem bízom meg benne. Végül én álltam fel és mondtam azt, hogy akkor nincs értelme, hogy tovább raboljuk egymás idejét” – mondta Hedvig.  Ügyvédje  úgy véli a két hatósági szakértő a nemzetközi szakma  állásfoglalása miatt érzi kínosnak az ügyben való részvételt, és megragadták az alkalmat, hogy kihátrálhassanak belőle. „Elmondtam nekik, hogy a hiteles szakvélemény készítésének egyetlen módja van. Az ügyész idézze be kihallgatásra azokat az orvosokat, akik kezelték és a tanúkat, akik látták védencemet a támadás után. Ők mint hatósági szakértők legyenek ott a kihallgatáson és tegyék fel a kérdéseiket.  Erre nem reagáltak, nem feltételezem, hogy ezt fogják javasolni az ügyésznek. A folytatást magam is kíváncsian várom“. [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"131292","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?