Trump újra indulna 2020-ban

Donald Trump
London |

Donald Trump amerikai elnök egy interjúban elárulta, hogy újra akar indulni az elnökválasztáson 2020-ban, és szerinte nincs senki, aki le tudná őt győzni. Az interjúban Trump szót ejt az európai migrációról is, és ezzel összefüggésben említést tesz a többi között Magyarországról.

 

Trump nagy-britanniai látogatásán az elnöki gépen adott interjút az ITV tévécsatorna műsorvezetőjének, Piers Morgannak, és ebből vasárnap közölt részleteket internetes felületén a Mail on Sunday című brit lap.

Az amerikai elnök arról is beszél, hogy a tömeges bevándorlás rossz hatással lesz Európára.

"Nem fogok említést tenni egyes országokról, de kiválaszthat egyet, és láthatja, hogy ott mi történik. Egyes országok nem vesznek át (bevándorlókat). Őket tényleg megrója emiatt az Európai Unió. Vessen pillantást példának okáért Magyarországra. Ők nem akarják azt tenni, amit a többi ország közül egyesek tettek. Most ez egy nagyon komoly dolog, humanitárius alapon kéne tenni valamit, de azért ez megváltoztatja Európát. Ez komoly mértékben megváltoztatja Európát" - mondta Trump, utalva a többi között a párizsi és a londoni merényletekre.

Morgan arról is kérdezte az elnököt, hogy indul-e újra az elnökválasztáson.

"Igen, teljes mértékben ez a szándékom. Úgy látszik, hogy mindenki ezt akarja tőlem" - válaszolta Trump, és hozzátette, hogy nem lát egyetlen olyan demokrata párti kihívót sem, aki le tudná őt győzni.

"Senkit se látok. Mindnyájukat ismerem, de senkit se látok (esélyes kihívónak)" - mondta.

 

Az interjúban Donald Trump részleteket árult el a II. Erzsébettel folytatott megbeszéléséről. Megerősítette, hogy terítékre került a Brexit is.

"Igen. Ő azt mondta, hogy ez egy nagyon - és igaza is van -, nagyon összetett probléma, és azt hiszem, senki se gondolta, hogy mennyire összetett lesz... " - mondta az elnök, és rendkívüli asszonynak nevezte a brit uralkodót.

"A királynő fantasztikus. Ő fantasztikus asszony, annyira energikus, okos és éles eszű... " - így Donald Trump.

Piers Morgan az amerikai elnök közelmúltbeli tárgyalópartnere, Kim Dzsong Un észak-koreai vezető felől is érdeklődött.

"Nagyszerűen kijöttem vele, bizony! Ő nagyon eszes, kimagasló személyiség, tréfás és kemény, jó tárgyaló" - mondta Donald Trump az észak-koreai vezetőről, akivel június 12-én bonyolította le történelmi jelentőségű találkozóját Szingapúrban.

Morgan erre reagálva könyörtelen diktátornak nevezte Kim Dzsong Unt.

"Igen, az, könyörtelen, de mások is azok" - válaszolta Trump. Az amerikai elnök hozzátette, hogy sok olyan emberrel van dolga, aki meglehetősen könyörtelen.

Morgan azt firtatta, hogy közéjük lehet-e sorolni Vlagyimir Putyin orosz elnököt is.

"Nem tudom ezt megmondani, feltételezem, talán igen. De másokat is megnevezhetnék" - mondta Donald Trump.

Az amerikai elnök vasárnap repül Helsinkibe, ahol kedden tárgyal Vlagyimir Putyinnal. Ez lesz az első hivatalos csúcstalálkozójuk azóta, hogy Trump elfoglalta elnöki hivatalát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?