Jó dolog, ha az ember lánya tizennégy évesen már egyedül intézi a koncertügyeit. Ha meghívják valahová, vele egyeztetnek, vele beszélik meg az időpontot, a repertoárt, mindent. Anya csak sofőrként szerepel a folyamatban.

Esti beszélgetés az ágyban. Anya, én majdnem sírtam. Miért, drágám? Mert eszembe jutott, hogy aki egyszer megszületett, az meg is fog halni.

A házunk most üresen áll. Az udvaron hatalmasra nőtt a fű. A díszkert elvadult. Az orgonabokor még teljes pompájában illatozik. Pesten már rég elvirágzott.

Budapest | Benőke és Hanga, a kétnyelvű testvérek történeteit már a budapesti szlovákok is ismerik. A múlt héten az ottani Szlovák Intézetben nagy érdeklődés mellett mutatták be Marosz Diána könyvét.

Nem találok parkolóhelyet. Erre nem számítottam. Ki gondolta, hogy Rimaszombat főtere péntek délelőtt tele van parkoló autókkal. Végül egy mellékutcában sikerül megállnom. Szaladok át a téren, a könyvtár felé, késésben vagyok.

Tizenhárom éves lehettem. Egészen addig boldog illúzióban éltem. Tudtam, hogy egyszer, nem is olyan régen volt két rettenetes világégés, de hittem, újabb háború már nem jöhet. Hiszen anyukám is mindig ezt mondta. Ne félj, az emberiség tanult a második világháború borzalmaiból. Most már mindig béke lesz.

Fárasztó volt ez a nap. A kicsinek iskolai szünet, nekem határidős munka – e kettőt összeegyeztetni lehetetlen, garantált az idegbaj.

Ülsz a padon. Fölfelé nézel. Fölötted egymásba boruló fák koronája susog a szélben. Mozgó zöld rengeteg. A levelek közt örvénylik a múlt. Megannyi kérdőjel, ki nem mondott titkok, ősök elfeledett traumái.

A Vasárnap kiadásában megjelent kétnyelvű mesekönyv kétnyelvű testvérpárjának, Benőkének és Hangának tulajdonképpen két anyukája van.

Szinte szédülve nézem a metróba igyekvő tömeget. Reggeli csúcs. Cili puha kezét fogom, sodródunk mi is a mozgólépcső felé.

Amikor Ajna lányom kitalálta, hogy jelentkezni szeretne a Virtuózokba, először megpróbáltam nagyon finoman lebeszélni. Féltem kicsit ettől az egésztől, a nagy nyilvánosságtól, a „show”-tól. Nem tudtam megítélni, milyen hatással lesz rá mindez.

Egy televíziós beszélgetésben pár hónapja azt a kérdést kaptam, milyen szlovák tankönyvet kellene írni a szlovákiai magyar gyerekek számára, hogy minél jobban meg tudjanak tanulni szlovákul. Azt válaszoltam, hogy e tekintetben nem érzem magam kompetensnek, de tudtommal van egy fiatal és lelkes nyelvtanár, aki már írt alternatív tankönyvet...

Nyár végén elvállaltam egy könyvfordítást. Történelmi téma. Tudtam, hogy nagy kihívás lesz, de úgy éreztem, megérdemlem végre, hogy valami komolyabb „intellektuális” munkát is végezzek.

A Zsolnán élő Marosz Diána már a tíz évvel ezelőtti népszámlálás idején is tudatos döntést hozott a gyermekei nemzetiségét illetően.