Egy pesti est kétnyelvű testvérekkel

A szerző, aki budapesti magyarként szlovák nyelvet tanult az egyetemen, majd idestova tizennyolc éve Szlovákiába jött férjhez, Zsolnán, teljesen szlovák környezetben nevelte magyarnak is a három gyermekét. Ennek szépségeiről és nehézségeiről szól a könyv, méghozzá a történethez illően két nyelven. Minden egyes magyar fejezet mellett azonnal olvasható a szlovák is, Lucia Molnár Satinská fordításában, aki Pozsonyban ugyancsak kétnyelvű gyermekeket nevel.

A beszélgetés során, amelyet Garajszki Margit irodalmár vezetett, elhangzott, hogy a két szerző egymásra találása szintre sorsszerű. Marosz Diánának akkor még ismeretlenül is Lucia Satinská sugallta az ötletet, hogy belefogjon a gyermekeivel megesett történetek megírásába, amikor egy gombaszögi táborban megkérdezte Petra Nagyová Džerengovát és Bolemant Évát, írtak-e a szintén kétnyelvű gyerekeiknek, vagy róluk meséket. „Ez szöget ütött a fejembe, és amikor eltörtem a bokám, elkezdtem lejegyezni a kalandjainkat. Csak a saját gyerekeimnek szántam karácsonyi ajándékként, álmomban sem gondoltam volna, hogy ebből könyv lesz” – mondta Marosz Diána.

De lett, méghozzá kiadónk, a DuelPress gondozásában. Először a Vasárnapban jelentek meg sorozatban a mesék, majd tavaly ősszel megjelent a szerző rajzaival illusztrált könyv is. Slezákné Kovács Edit a DuelPress képviseletében elmondta, számára nem volt kérdés, hogy kiadják-e a kötetet. „Nagyon fontosnak tartottam, hogy ezek az anyanyelv megőrzésének és a mások tiszteletének fontosságáról szóló történetek minél több magyar és szlovák olvasóhoz is eljussanak. Ez a könyv biztosan az egyik legfontosabb, legkülönlegesebb kiadvány, ami tavaly a szlovákiai könyv- piacon megjelent. Úgy vélem, mindannyian méltán lehetünk büszkék rá.”

A szerző, Marosz Diána és a fordító, Lucia Molnár Satinská    (Fotó: Somogyi Tibor) 

Lucia Molnár Satinská elmondta, a megtisztelő ajánlatra, hogy ő fordítsa szlovákra a történeteket, nem mondhatott nemet. „Az az álhatatosság és tudatosság, ahogy Diána az irodalmon, a zenén és sok-sok kiránduláson keresztül tanította magyarul a gyerekeit, nagyon megfogott. Kicsit törni kellett a fejem, hogy a kitalált helységneveket hogyan fordítsam le, végül abban egyeztünk meg, hogy inkább kitalálok valami hasonlóan játékosat. Így lett Magyarország, amely a könyvben Mekeleország Fefe- rónsko, Szlovákia azaz Baricskaország Krumpland, vagy a Zsolna, vagyis Lozsna, Ližina.”

Az, hogy sem az országok, sem a népek, sem Benőke és Hanga nem a valódi nevükön szerepelnek a könyvben, Marosz Diána szerint azért volt fontos, hogy az olvasó el tudjon vonatkoztatni és a tanulságokon gondolkozzon. Ezeket nem didaktikusan közli az olvasóval, ráhagyja, hogy a történetek kapcsán gondolkozzon el, milyen keveset tudunk egymásról mi, magyarok és szlovákok, és akaratlanul is mennyiszer bántjuk meg egymást emiatt. A budapesti közönség érdeklődéssel hallgatta a könyvből felolvasott részleteket, majd ötletekben gazdag beszélgetés alakult ki arról, hogyan lehetne a kiadványt minél több szlovák olvasóhoz is eljuttatni. Mert Benőke és Hanga kalandjai és tapasztalatai alapján ők is többet tudnának meg magukról.

A szerző a Vasárnap munkatársa