Kép Adrián Vavro/Canva
Csöng a telefonom. – Pósa Lajos vagyok – mondja egy friss, fiatalos férfihang. – Matektanár. Láttam a lányát a Virtuózokban, és az arca alapján úgy tűnt, matematikából is tehetséges. Régi álmom, hogy olyan gyerekekkel foglalkozzak, akik valamilyen más területen kiemelkedőek. Nem lenne kedve egyszer eljönni hozzám?
Nos, ha őszinte akarok lenni, Ajna nem viszonyul túl pozitívan a matekhoz. Nem buta éppen, de nem is különösebben okos. Amolyan unalmas, felejthető dolognak tartja e tárgyat. Ezt el is mondom a tanár úrnak a telefonba, de nem kedvetlenedik el. – Egyezzünk meg abban, hogy megkérdezi Ajnát, lenne-e kedve egy kis matekozáshoz.
A körülmények úgy hozták, hogy e telefonbeszélgetés idején Ajna és én éppen Budapesten tartózkodunk, mert behívták őt előfelvételi meghallgatásra a konzervatóriumba. Tehát akár azonnal el is mehetnénk matekozni, ha… de nem fűzök hozzá túl sok reményt, hogy Ajnának lesz kedve.
Minden tantárgynak megvan a maga szépsége. Nagyon sok múlik viszont a tanáron is, azon, hogyan viszonyul ő maga a saját tantárgyához, s hogyan tudja vonzóvá tenni a tanítványai számára. Persze nem minden gyerek egyforma, van, akit ez érdekel jobban, van, akit amaz. Én például sohasem szerettem a reáltárgyakat, valahogy nem állt rájuk az agyam. Egyszer, talán hetedikes koromban a fizikatanárunk az egyik órán azt kérte, tegye föl a kezét őszintén, aki nem szereti a fizikát. Hárman jelentkeztünk az osztályból. A tanár bosszúból dolgozatot íratott velünk. Nem emlékszem pontosan, mi volt benne, csak arra, hogy valami nagyon bonyolult példát kellett kiszámolni, ráadásul olyat, amit még nem is tanultunk. Nekem sikerült, a tanár nem kis bosszúságára. De ettől még nem szerettem meg a fizikát. Sőt.
Rövidke, néhány éves szolfézstanári pályafutásom alatt nekem is volt pár olyan tanítványom, akiken nagyon látszott, hogy a hátuk közepére sem kívánják a szolfézst. Egyikük a szemembe is mondta: – Magát szeretem, de a tantárgyát nem! – Ez már félsiker!, gondoltam magamban. Eszembe nem jutott volna bosszúdolgozatot íratni vele. Becsülöm az őszinteséget. Sajnos az illető leányzót csak egy évig taníthattam. Azt hiszem, hogy ha több évig együtt dolgozhattunk volna, sikerül vele megszerettetnem a szolfézst.
Mindez akkor jut eszembe, amikor már Lajos bácsi lakásában ülök, és hallgatom a másik szobából átszűrődő beszédfoszlányokat. Mert Ajna végül mégis ráállt a matekozásra. A fiatalos hanghoz idősebb, ám nagyon élénk úr tartozik, aki két és fél órán át szórakoztatja a lányomat játékos, gondolkodtató feladatokkal. Közben arról mesél neki, hogy a gondolkodás örömére szeretné nevelni a gyerekeket.
Nekem is volt röpke egy év az életemben, amikor szerettem a matekot. Nyolcadikos voltam, új tanárnőt kaptunk. Ibi néninek hívták, és sütött belőle az energia. Játékos, gondolkodtató feladatokat hozott nekünk minden órára. Varázsló volt, még az én humán agyamban is fel tudta éleszteni a lelkesedés szikráját. Most is a fülemben cseng a hangja: Szeresd továbbra is a matekot! (Sajnos a későbbi tanárnőm tett róla, hogy ne így legyen.)
A búcsúzásnál azért csak megkérdezem Lajos bácsitól, hogyan sikerült kinyomoznia a telefonszámomat. – Beírtam a keresőbe, hogy Marosz Ajna, és láttam, hogy a Deák Diák Iskolában kapott egyszer egy díjat. (Ebbe az iskolába járt egy évig, amikor Magyarországon laktunk.) Ismerem az egyik ottani matektanárnőt, rajta keresztül sikerült.
Nem győzök álmélkodni. – És mivel tartozom? Hiszen több mint két órát foglalkozott a gyerekkel! – Semmivel! Nézze, én még soha senkitől nem fogadtam el pénzt azért, mert matekozom a gyerekével. Szeretettel várom Ajnát legközelebb is, ha Magyarországon lesznek!
Lajos bácsi azon kívül, hogy felkarolja a tehetséges gyerekeket, matektáborokat is szervez hosszú évtizedek óta. Ja, és közben írt egy rakás tankönyvet meg mindenféle más tudományos dolgot. De ezt nem ő mondta. Utánanéztem a Wikipédián.
Íme, egy igazi pedagógus, aki egyrészt megszállottan szereti a tantárgyát, másrészt pedig szenvedélyesen szereti a gyerekeket, és azt a folyamatot, ahogy ráveheti őket a tanulás, vagyis a gondolkodás örömére. Lehet, hogy Ajna tényleg megszereti a matekot?
Amíg ilyen tanárok léteznek, nincs elveszve a világ.
A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/4. számában jelent meg!
Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.