Magyar nyelvi közegben is elterjedt a pandémia szó, amelyet én például nem használok, mert Halász Judit Panda maci dalát juttatja eszembe. Ez a kedves dal ugyebár a mackóról szól, arról a mackóról, akivel soha nincsen semmi baj.

Tele van az internet különböző módszerekkel, hogy az ember hogyan vészelje át a karanténnal járó bezártságot, és ez még egy ideig alighanem így is lesz, ideje felkészülni a harmadik hullámra és így tovább. Ajánlanék én is egy szórakoztató módszert.

Gyorsan múló lenyomatot hagyott az elfutó idő. Most különösen gyorsan múlót.

A temetés a kivételek közé tartozik. Hajnalban indulunk, messze van Sárospatak. A határőr még az igazolványunkat sem kéri, elég neki annyit mondani, hogy temetésre megyünk.

Megint rákaptam Esterházyra, s épp ezt olvasom a Harmonia caelestisben: „Édesapáméknak gyerekkorukban nem volt szabad kérdés nélkül beszélniük, nem volt szabad önmagukról beszélni, nem volt szabad felnőtthöz kérdést intézniük...”. Ekkor jutottál az eszembe.

(2020. november, vasárnap délután)

Zsenge korom óta nagy gyűjtögető vagyok. Példának okáért van szalvéta-, képeslap- és bélyeggyűjteményem – ez utóbbival már harminc évvel ezelőtt sem lehetett fiúzni, de nem is azért gyarapítgattam.

Egész héten esik. Nyirkos, vacak idő. Mindennap reménykedve nézem a hétvégi előrejelzést, de hiába. Pedig érzem a csontjaimban, hogy most vagy soha. Ez az utolsó olyan hétvége, amikor még ki lehet mozdulni otthonról. Október közepe van. A járványhírek egyre aggasztóbbak.

Napi negyven-ötven helyett alig négy-öt kondenzcsík az égen. Gyarapodó látogatásszám a madáretetőn, szemmel láthatólag nem zavarja a kedves madár vendégeket az újonnan rákalapált bádogtető.

A minap szembejött velem Billy Collins, az amerikai költő. Mindketten a lakásunkban ültünk éppen, és még csak nem is ugyanazt az időt mutatta az óránk. Ez is a világjárvány hozadéka, hogy ilyesmi dolgok történnek velünk.

Tököl különleges hely. Többek között azért, mert ott lakik Márk, akit még egyetemista koromból ismerek.

Mindig fegyelmezett, soha nem láttam fésületlenül, soha otthoniban, soha lazán, pontos időben viszi le a kutyáját, egyszer délelőtt, egyszer délután. Sétálnak. A szótlan nő mögött ballag a kutya.

Máig emlékszem rá, ahogy nyelvtanórán a tanárunk koncentrikus körökben ábrázolta a szavak elterjedését. A középső, legkisebb körben, a magban volt az alapszókincs, tehát azok a szavak, amiket mindegyikünk használ, a külső körökben meg amiket kevésbé használunk, vagy nem mindegyikünk használja, vagy kifejezetten rétegnyelvi, esetleg szakszavak.

Ez a macska gyanúsan tüsszög. Csak nem náthás? Vagy mivel a könyvek közt szeret gyakran szundikálni, lehet, hogy porallergiás? Most adjak rá szájmaszkot?

Az ember gyereke tizennégy évesen egyszer csak azzal áll elő, hogy neki nem felel meg a nyolcosztályos gimnázium, ahová jelenleg jár, és ő már talált is magának másik iskolát, nézzem csak.