Zsédenyi Adrienn saját utakon

A Cotton Club Singers-ből való kiválása után nem sokan bíztak abban, hogy Zséda szólóban is sikeres lesz. Azt mindenki tudta róla, hogy kivételes tehetség, de volt már arra jó néhány példa a magyar popzenében, hogy tehetségről ódákat zengett a szaksajtó, miközben a lemeze a boltok polcain maradt.

A pápai születésű lány Sík Olgánál tanult énekelni. 1994-ben részvételével megalakult a Cotton Club Singers, amely a kis mulatóktól eljutott egészen a legnagyobb színpadokig, tévéshow-kig. A kvartett új színt hozott a magyar zenei életbe, a behatárolt stílus azonban idővel korlátokat szabott Adrienn előrelépésében. Szerette volna más területeken is kipróbálni magát, nem csak egy lenni a négy hangból. ĺgy döntött, búcsút intett a társainak.

Merész lépés volt, de az idő őt igazolta. Ahogy sejtettük, Zséda című albuma nem egyik pillanatról a másikra hódította meg a piacot, az igényes lemezeknek ehhez idő kell. De szerencsére sikerült! Fokozatosan megismerte, megszerette a közönség, egyre nagyobb példányszámban fogyott, mígnem a második kiadás, rajta a Szeress most! című szappanopera főcímdalával a legnagyobb sztárok közé emelte az énekesnőt. Ma már egyértelmű igennel válaszolhatunk arra a kérdésre, hogy sikerült-e a Cotton Club Singers-ből kivált énekesnő stílusváltása. Tehetjük ezt mindenekelőtt az elmúlt időszak eredményeinek tükrében, hiszen a számos szakmai és közönségdíj kíséretében az album már jócskán túllépte az aranylemez bűvös határát.

A napokban jelent meg Adrienn második szólólemeze Zséda-Vue címmel. Az igényességet garantálják a kiváló szerzőtársak, akikkel már az előző albumán is együtt dolgozott. Rakonczai Viktor, Létray Ákos, Kiss Gábor, Major Eszter, Szabó Ágnes mellett egy újonc, Valla Attila is színesíti a névsort, aki több dalszövegével emeli az album színvonalát. A felvételek mindegyikében felfedezhető valami egészen egyedi, egyéni zenei megoldás. A daldömpingben öröm olyan szerzeményeket hallani, amelyek csupán saját magukra hasonlítanak.

„Rengeteg szeretet, sok-sok érzés burkolja be a Zséda-Vue-t. A második lemez elkészítése során már összeszokott csapat dolgozott együtt, így mindegyik felvétel az én saját dalommá válhatott. Ehhez persze olyan szerzőtársak is kellettek, akik megérezték, milyennek képzelem el a Zséda-Vue-t. Ezért is hálával tartozom nekik. Az alkotás során a szerzőkkel végig együtt dolgoztam, részt vettem minden apró részlet kidolgozásában. A lemez – akárcsak az első albumom – azoknak a nőknek és férfiaknak szól, akik nem engedik elszaladni a pillanatot. Akik megélik az életet, annak minden gyönyörűségét” – nyilatkozta az énekesnő. (pj, music)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?