Megint Trump! De miért?

Hiszen Donald Trump megtestesíti mindazt, ami a mai társadalommal nem stimmel: ő a rendszer egyfajta karikatúrája – az ingatlanbiznisz zavaros vizein gazdagodott meg, a szexista szépségversenyeknek és a szánalmas valóságshow-knak köszönhetően szerzett hírnevet, megcsalta a feleségeit, szemrebbenés nélkül hazudott a választóknak, sértegetett, akit csak tudott! Vagy ezeket az értékeket osztja több mint 75 millió amerikai szavazó?

Hogy jutottunk el idáig? A választ keresve valószínűleg vissza kell mennünk pár évet. Még az ezredfordulón sem volt nyoma hasonló forgatókönyvnek. Ellenkezőleg, a legendás Simpson család alkotói a 2000. márciusi epizódban nem azért állították Trumpot a Fehér Ház élére, mert jósgömbjük volt, hanem mert egy ilyen fejleményt az abszurditás csúcsának, valami lehetetlennek és ezért nevetségesnek tartottak.

És általában véve akkoriban egy kicsit optimistábbak voltunk a jövőt illetően. A vasfüggöny leomlása utáni egy évtized alatt egy új világrend alapjait raktuk le. A szabad, globalizált kereskedelem a minimális vámokkal és korlátokkal a világgazdasági jólét garanciájává vált, az emberi jogok ideológiája pedig a civilizáció fejlődését biztosító, egyetemesen érvényes elvvé. Az Egyesült Államokat a legtöbben a fejlődés garanciájaként üdvözölték. Logikusan. Akkoriban a világ egyetlen szuperhatalma volt. A korrupt privatizáció, a csecsen háborúk, a maffia aranykora és a gazdasági válság után Oroszország haldokló medvének tűnt. Az enyhén zavart Jelcint egy viszonylag ismeretlen Putyin váltotta a vezetői székben, de ezt senki sem tartotta túl drámainak, elvégre csak ideiglenes megoldásnak tűnt. Kína a maga részéről rekordméretű gazdasági növekedést produkált, de még mindig nem mutatkozott nagyhatalomnak. Ha valaki akkoriban ígéretes globális szereplőnek tűnt, az az Európai Unió volt, az újonnan bevezetett közös valutájával, az euróval.

Természetesen voltak időnként kritikus hangok is. Például Jugoszlávia 1999-es bombázása idején a koszovói szerb elnyomás miatt időnként elhangzott, hogy a jövőben nem biztos, hogy érdemes az emberi jogok tiszteletben tartását a nemzetközi jog és a nemzeti határok fölé emelni. És néha felfigyelhettünk az antiglobalisták megnyilvánulásaira is.

Eltelt negyed század, és az optimizmus jelentősen csökkent. A világ messze nem egypólusú, és hirtelen itt van Trump az ígéreteivel, hogy nemcsak Kínára, hanem az Európai Unióra is importvámokat vet ki, és azonnal véget vet az ukrajnai háborúnak. Az első esetben ez közvetlen támadás a szabadkereskedelem mint a fent említett világrend egyik alapja ellen; a második ígéret csak Oroszországnak tett engedmények árán teljesíthető – olyan területek átadásával, amelyeket Moszkva illegálisan bitorolt el az ukrajnai orosz kisebbség jogai védelmének gyarló ürügyén. Az ezredfordulós eszmék hirtelen szétfoszlanak, mint a pénzügyi buborékok. Lehet, hogy a megválasztott amerikai elnök valójában rendszerszintű hibák terméke, és az emberek az urnáknál csak rámutattak ezekre.

Nyilvánvalóan alábecsültünk néhány dolgot, és itt az ideje, hogy ezt beismerjük. A demokráciának és az emberi jogok fejlesztésének együtt kell járnia a társadalmi bizonyosságokkal – a gazdasági növekedés hiábavaló számunkra, ha azt a lakosság különböző rétegei nem érzik. Ez csak néhány dolog, amin el kellene gondolkodnunk. Nehogy valami Trumpnál is rosszabb történjen velünk...

A szerző a Plus 7 dní főszerkesztő-helyettese