Zöld fesztivál gyerekeknek a tóparton

dd
Tallós |

Izgalmasan alakultak a pénteken kezdődő NFGreen Kids gyerekfesztivál szervezőinek utóbbi napjai. Hiába adták le pályázatukat januárban, csak június közepén, két héttel a kapunyitás előtt tudták meg, hogy egy fillér támogatást sem kaptak a Kisebbségi Kulturális Alaptól.

Talán lesz majd némi magyarázkodás a döntnökök részéről, de a tények ettől még tények maradnak: az utolsó pillanatban kellett összekalapozni a pénzt, közösségi finanszírozás formájában erre a különleges, környezettudatosságra nevelő rendezvényre. Az idei helyszín a tallósi tó partja lesz, ahol pénteken már sátrat lehet verni, a program érdemi része azonban hétvégén zajlik majd.

Ismerek egy kiskorút, aki csaknem egy éven át hordta a tavalyi NFGreen Kids karszalagját. Nyilván el tudják képzelni, mekkora hatással lehetett rá az élmény. Állítólag többen is vannak ilyen hardcore rajongók, de ezt nem tudtam ellenőrizni.

A történet úgy kezdődött még a Covid előtt, hogy a legendás dunaszerdahelyi NFG klub által szervezett NFGreen alternatív zenei fesztiválon egyre több kisgyermekes család jelent meg, ám az aprónép nem igazán tudott mihez kezdeni, amíg a szülők buliztak volna. A drámapedagógiai elemeket alkalmazó tantermi színházi előadásaival hírnevet szerző Vekker Műhely tagjai – akik zömmel maguk is kisgyermekes szülők – ajánlottak néhány nívós, testre szabott programot a szervezőknek, és felmerült egy önálló gyerekfesztivál ötlete a felnőtteknek szóló rendezvény előtti napokban, ugyanazon a helyszínen.

Mindkét fesztivál száz százalékig környezetbarát, a résztvevők saját evőeszközt, tányért, poharat visznek magukkal, és a természetes környezetben általában hamar elfelejtik az okostelefonokat és más kütyüket. Lesz helyettük csónakázás, palacsintasütés, papírszínház, artista workshop, interaktív tánc-előadás a magyarországi Góbi Rita táncművész-koreográfussal 2–5 évesek számára, a Kavics társulat Zeg-zug meséi, drámafoglalkozás Somorjai Mártonnal, közös dobolás afrikai dobokon. Fellép a magyarországi Ládafia Bábszínház, valamint a harmadszor visszatérő Simorág TánCirkusz, ezúttal a Varázsmesével, amely 2012-ben a komédia éve pályázat fődíjas előadása lett. A Várkonyi csibészek közös éneklésre és zenélésre hívják az érdeklődőket, Trillamanó pedig nemcsak egy meseelőadást prezentál, hanem egy meseverklit is ki lehet próbálni vele. A szabadulni vágyók idén is egy szabadulósátorban tehetik magukat próbára, aki pedig minőségi olvasnivalóra vágyik, Róka úr és Kompániája könyves standján megtalálja a gyerekkönyvpiac gyöngyszemeit. A kicsik a színpadi mozgás, illetve a kontakttánc alapjaiba is belekóstolhatnak Molnár Csaba táncművész vezetésével.

A fesztivál első napján a szervezők kiértékelik az általuk meghirdetett Zöld vakáció! című rajzpályázatot, és a beküldött alkotásokól kiállítás nyílik.

Ez csupán néhány érdekesség a kínálatból, a teljes programot itt találják: http://vekkermuhely.com/fesztival-2023.

A hagyományoktól eltérően, idén a gyerekfesztivál zajlik elsőként, majd egy héttel később, július 7–8–9-én a felnőttek foglalják el a tópartot. A nekik szóló, haladó hazai magyar zenekarokat felvonultató NFGreen fesztivál programját a hét második felében ismertetjük részletesen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?