ZENEZÓNA

Verdákkal hódít a countrytrió
A Rascal Flatts áprilisban kiadott negyedik, Me And My Gang című lemezéből az USA-ban a megjelenés hetében 721 747 példányt értékesítettek.

Verdákkal hódít a countrytrió

A Rascal Flatts áprilisban kiadott negyedik, Me And My Gang című lemezéből az USA-ban a megjelenés hetében 721 747 példányt értékesítettek. A fiúk ezzel a countryzenén belül minden idők második legjobb debütálását produkálták – ennél többet egy hét leforgása alatt csak Tim McGraw adott el 2004 augusztusában a Live Like You Were Dying című albumából, 766 ezret. A trió jelenleg a Cars (Verdák) című animációs film betétdalával szerepel a kislemezlistákon – a Life Is A Highway című felvétel Tom Cochrane kanadai énekes-dalszerző ’92-es slágerének átdolgozása. A rajzfilm zenei anyaga a héten az amerikai eladási lista hetedik helyén debütált. A Rascal Flatts mellett többek között Sheryl Crow, John Mayer, Brad Paisley és James Taylor is hallható rajta. (pj)

Külön utakon az örmény zenészek

Az USA-ban élő örmények alkotta System Of A Down tagjai a nyári koncertek után egy ideig külön utakon folytatják a zenélést. Daron Malakian gitáros bejelentette, hogy lemezt készít új, Scars On Broadway nevű együttesével. „Az album 2007 nyarára várható. Új irányvonalak mentén indulunk neki a dalok elkészítésének. Több lesz bennük a népzenei motívum, mint a SOAD zenéjében, és nagyobb szerephez jut az elektronika is. Természetesen a System Of A Down nem szűnik meg. Ha fel akarnánk oszlani, már idén nyáron sem vállaltunk volna fellépéseket. Mindössze arról van szó, hogy mindegyikünk szeretne a saját terveivel is foglalkozni” – nyilatkozta Malakian. (z, p)

Új dalok zenekarban és szólóban

A Radiohead a nyári koncertjein szinte az egész készülő albumát bemutatja. A koncertprogram huszonhárom felvételének több mint harmadát az új szerzemények teszik ki. A frontember, Thom Yorke elmondása szerint az együttest nem érdekli, hogy a dalok élő változatai bizonyára felkerülnek az internetre, még a hivatalos megjelenés előtt. Yorke közben saját lemezzel is készül, a The Eraser című korong a nyáron napvilágot lát. Érdekessége, hogy az összes hangszert ő maga szólaltatja meg rajta. „Kísérletezősebbre sikeredett bármelyik Radiohead-albumnál, tele van ütemekkel és elektronikával” – nyilatkozta az énekes, és egyúttal eloszlatott minden, a zenekar feloszlásával kapcsolatos híresztelést. „A lemezemre összes zenésztársam áldását adta. Saját ambícióim sosem léphetnek a Radiohead elé” – mondta. (p, d)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?