Martos. Szilva József kiállításának megnyitójával kezdődik holnap 17 órakor Martoson a 7. Pünkösdi Népművészeti Ünnepség. Ezután a helyi folklórcsoport előadását tekintheti meg a közönség az Árgyélus házban, amelyet táncház követ.
Zene, tánc, játék
Martos. Szilva József kiállításának megnyitójával kezdődik holnap 17 órakor Martoson a 7. Pünkösdi Népművészeti Ünnepség. Ezután a helyi folklórcsoport előadását tekintheti meg a közönség az Árgyélus házban, amelyet táncház követ. Szombaton reggel hat órakor kezdődik a horgászverseny az Öreg Nyitra partján, 10 órától pedig az országos gulyásfőző verseny a Hosszúgyűrben. A gyermekeket délelőtt 11 órától várják a Zengő szó hallatszik nevet viselő játszó-, tánc- és meseházba, valamint a kézműves-foglalkozásokra. A reneszánsz zenét játszó budapesti Bourdon trió koncertjére délután 4 órakor kerül sor a helyi templomban, majd 17 órától Élő örökségünk címmel Madar, Marcelháza, Búcs, Hetény, Martos, Naszvad, Mocsi, Radvány, Pat és Izsa hagyományőrző csoportjainak fellépését láthatja a közönség a Turul amfiteátrumban. A komáromi Pihegő és a debreceni Forgó Rózsa gyermek-néptáncegyüttesek előadása után 20 órai kezdettel közös istentisztelet lesz a Turul amfiteátrumban, majd pünkösdi gálakoncerttel folytatódik az ünnepség. Fellép a komáromi Feszty Árpád Kamaraegyüttes, a pozsonyi Gymnik, a budapesti Magyar Dudazenekar, valamint a Magyar Állami Népi Együttes.
Az éjszakai közös árgyélus táncban valamennyi közreműködő részt vesz. Éjfélkor az Ifjú Szivek Muzsikáltam én című előadását tekinthetik meg az Árgyélus házban, majd kezdetét veszi a hajnalig tartó táncház.
Vasárnap 10 órakor kezdődik az istentisztelet a református templomban, délután 15 órakor pedig még egyszer fellép a Forgó Rózsa együttes. Az ünnepségsorozat focigálával ér véget. (vkm)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.