Zabálni való reklámok

JUHÁSZ KATALIN

Volt egyszer egy francia kisfiú, Jean Marie Boursicot, aki kilencéves korában látott egy jópofa reklámot, és beleszeretett a műfajba. Gyűjteni kezdte a reklámfilmeket. Hetente végigjárta a párizsi mozikat, és elkérte a gépészektől a „lejárt”, azaz kidobandó tekercseket. Mire felcseperedett, gyűjteménye is jócskán felduzzadt. Kitalálta, hogy készít egy válogatást az általa legjobbnak tartott művekből, és egy ismerős gépésszel levetítteti éjszaka, a hivatalos moziprogram után. A vetítésnek akkora sikere volt, hogy a következő évben is meg kellett szervezni. A fiatalember levédette az ötletet, és 1981- ben megalapította a Reklámzabálók éjszakáját.

A Boursicot-válogatás

Jelenleg 50 ország 175 városában töltenek együtt egy éjszakát a műfaj kedvelői, hogy végignézzék az előző év legjobb reklámjait. Bár ma már egy népes csapat dolgozik a keze alá, a válogatást még mindig személyesen az ötletgazda végzi. Állítólag naphosszat a neten lóg és vadászik, illetve szemrevételezi a világ minden tájáról beérkező temérdek művet. Az alkotók számára ugyanis presztízskérdéssé vált bekerülni a híres Boursicot-válogatásba.

Pozsonyban hétéves hagyománya van ennek a furcsa, izgalmas rendezvénynek. Egy puccos plázamoziban indult, volt olyan év, amikor tizenkét teremben folytak egyszerre a vetítések. Aztán a tulaj emelni kezdte a bérleti díjat, ezért a szervezők – nagyon helyesen – úgy döntöttek, átviszik a rendezvényt egy olcsóbb, „alternatív” helyre. A Refinery Gallery, ez a szerelőcsarnokból átalakított programhelyszín telitalálat, mivel épp annyira besorolhatatlan építészeti szempontból, mint a Reklámzabálók éjszakája filmes szempontból. Idén négy részre osztva (három 90 és egy 50 perces blokkban) láthattuk 2012 legjobb reklámjait. Aki évente megnézi az összeállítást, felfedezheti Boursicot kedvenceit, amelyeket egyetlen „reklámzabálásból” sem hagy ki: a dél-afrikai és a szenegáli spotokat, egy belga csokoládémárkát és a Perrier ásványvizet, amely egy kecses női kéz érintésére felpezseg.

Humor és önirónia

281 miniatűr mű megtekintése után azt a konklúziót vontam le péntekről szombatra virradóra, hogy még mindig az autóreklámok viszik a prímet látványban, vágástechnikában és ötletekben egyaránt. Szorosan mögöttük haladnak az úgynevezett társadalmi célú hirdetések: környezetvédelem, ökológia, pazarlás, a fogyasztói társadalom bűnei, a figyelés a nélkülöző harmadik világra. A legnagyobb sikert a humoros, önironikus reklámok aratták a nagyrészt huszonévesekből álló közönség körében. Az emberek imádják például azt, amikor egy filmsztár szokatlan helyzetben jelenik meg, kikacsint a termék mögül, vagy nyilvánosan hülyét csinál magából. A szándékosan béna reklámok is nagy tetszést arattak, ami azért is fontos, mert hi-tech világunkban kevés megrendelő vállalja az ilyen típusú hirdetéseket. Legtöbben ugyanis az azonnali hatásra törekednek, és harminc másodpercben nevettetni, elgondolkodtatni és vásárlásra buzdítani csak a legnagyobb rendezők képesek.

Rendezői változat

Wim Wenders, Guy Ritchie, Michel Gondry, Wes Anderson, Ridley Scott vagy David Fincher szívesen vállal reklámokat, mert kihívásnak tartja ezt a műfajt. Ha szabad kezet kapnak, tényleg csodákra képesek. Azt is tudjuk, hogy sok világhírű filmrendező a reklámiparban kezdte pályafutását, és ma is ez a legjobb ugródeszka. A reklám tehát egyáltalán nem alantas műfaj, épp ellenkezőleg: az új ötletek kipróbálásának, tesztelésének kiváló terepe.

Mi, reklámzabálók ennek szellemében nézünk tévét, keresgélünk a világhálón, osztjuk meg kedvenc spotjainkat a Facebookon. Nem vagyunk elmebetegek, csak nyitottak. És meggyőződésünk, hogy ez a rendezvény missziót teljesít.