Visszatért a tékozló apa

Konsztantyin Lavronyenko, Maria Bonnevie és Andrej Zvjagincev az idei cannes-i fesztiválonKét film, két egymáshoz nagyon is közeli alkotás.

Tizenkét év után megjön A visszatérés-beli tékozló apa (Konsztantyin Lavronyenko). Ismét feltűnik abban a családban, ahol eddig az anya (és az utca, a kamasztársadalom) nevelte a két gyereket. Bátorságból, erőszakból mindketten jelesek. Apjuk akkor hagyta el őket, amikor a legnagyobb szükségük lett volna rá: a legnehezebb, a legfogékonyabb korban. Eleinte úgy tűnik, két fián nem hagyott túlságosan mély nyomot a távolléte, később azonban egyre inkább érezhető: a két gyerek lelkileg nagyon is megsínylette apjuk hiányát. Iván, a kisebbik fel is mutat egy bibliai képet: Ábrahám feláldozta Izsákot. Amikor az apa előkerül, már nem tud fiainak igaz társa lenni, s mivel ezt ő is érzi, parancsuralmi rendszert vezet be, hogy kénye-kedve szerint így formálhassa a maga képére a két gyereket. Rozoga kocsijába ülteti őket, és horgászni indulnak a nagy tavak birodalmába. A kellemes kaland reménye azonban gyorsan szertefoszlik. A kisebbik fiú már az első közös ebédnél számon kéri apjától az eltékozolt éveket. Minden kérésének makacsul szembeszegül. Pedig a lelke mélyén szeretni szeretné az apját. Tiszta szívből, odaadóan. Belső ellenállása, feszülő ereje azonban nem engedi, hogy lelkileg eggyé váljon vele. Az idősebb fiú hajlékonyabb. Neki nagyobb a tűrésszintje, ő más természet, taktikai érzékből is többet kapott, ő igenis keresi a visszavezető utat hűtlen apjához. Őt még azzal sem lehet vérig sérteni, hogy a távoli vérfürdőket megjárt férfi anyámasszony katonájának tartja mindkettőjüket. Mert amíg egy percre elugrott tőlük az étteremből, ellopták a pénzüket. Az apa persze elcsípi a tolvajt, eléjük is rángatja, hogy verjék ki belőle, amit ellopott, de a gyerekek nem ismerik a „visszafizetésnek” ezt a módját. Idegen is mindkettőjüktől. Bennük még nincs meg ez a fajta keménység, elszántság, könyörületlenség. Ők nem ezt tartják a túlélés egyedüli lehetőségének. A nagyobbik fiú még úgy-ahogy belemegy ebbe a férfias játékba, a kisebbik azonban zsigerileg ellenáll. Szinte lángol a szemében a gyűlölet, az ő számára minden apai lecke véres korbácsütés, amit a gyávaságáért kap. A tóparti toronyból sem mert vízbe ugrani a történet elején, inkább sötétedésig ott vacogott félmeztelenül a hidegben, s le sem mászott, amíg a mama érte nem jött. Ez a hirtelen megvalósult kirándulás is egyre elviselhetetlenebb számára. Energikus, határozott fellépésű apjuk katonatisztként viselkedik velük, két fia két, betörésre váró újonc a szemében.

Iván fejében már az apagyilkosság gondolta is megfordul, ami talán csak azért nem következik be, mert az apát halálos baleset éri. Hogy megmentse fiát, felmegy érte a rozoga világítótoronyba, ahonnan nyakát szegve lezuhan. Csónakban viszi halott apját a két fiú, hét napot töltöttek együtt, igazából mégsem találkoztak. A nagy reményekkel kecsegtető távoli világból visszajutnak az illúzióktól mentes civilizációba. Az apa titkát pedig sosem tudjuk meg, hiszen arra, hogy hol járhatott hosszú esztendőkön át, csak egyetlen mondata utalt. Hogy sok halat evett. Vagyis egy tengermelléki háborúban harcolt, valahol Csecsenföldön. Komor arcán nem is suhant át a mosoly csak egyszer. Amikor régi harcos társával találkozott.

Ugyanilyen erős érzelmekre épül a Száműzetés is, Zvjagincev friss alkotása. S akárcsak A visszatérésben, itt is ősi erejét, romlatlan szépségét adja a történethez a baljóslatú táj, a mesterien fényképezett természet (Mihail Kricsman az operatőre ennek a filmnek is). Férj és feleség két gyerekükkel vidékre költözik egy időre, hogy házasságuk új erőre kapjon. A ház, ahová pár napra beköltöznek, a férj szülőháza távol a világtól, ahol ember csak akkor jár, ha hozzájuk megy.

Vera szereti a férjét, Aleksz mégis furcsállja a nő viselkedését. Belső magánya mögött külső tényezőt lát, s féltékenységében egyre több lelki sebet ejt a zárkózott asszonyon, aki különös lépésre szánja el magát: születendő gyermeke apjának nem a férjét tekinti. Amit el is mond neki. Aleksz, csalódottságában és végső elkeseredettségében azonnal a bátyját hívja segítségül, akivel pillanatok alatt eldöntik: nincs más megoldás, csak a küret. Vera nem tiltakozik, csendesen megadja magát férje akaratának. Ám a műtét tragédiához vezet. Vera, férjéből teljesen kiábrándulva, egy óvatlan pillanatban magába tömi az összes altatót. De előtte még megírja fájdalmas búcsúlevelét. Abból derül ki, hogy a születendő gyerekének igenis a férje az apja, nem pedig jó barátja, akiben Aleksz egyetlen vetélytársát látta. Ennyi a történet két és fél órában, mívesen kidolgozott, hosszú snittekben, festői képekben. Sok titok, sok fájdalom, sok kín, sok gyötrelem. Arcok, amelyek szavak nélkül is beszélnek. Falak, bútorok, tárgyak, amelyek egy zátonyra futott házasság elmaradhatatlan kulisszái, kellékei. Egy magányos ház, egy távoli templom, egy kihalt, esős utca a kilométerekre fekvő kisvárosban – minden a történet súlyosságát hangsúlyozva. A csendek, a jelentőségteljes, apró mozdulatok, a természet borzongató játéka. Moldáviában, Belgiumban és Franciaországban forgatott a stáb, ilyen tájakat kevesen találnak. Zvjagincev és Kricsman lenyűgöző képeket festenek, de egy lágyan hullámzó búzatáblával vagy egy büszke fasorral ugyanazt az odaadást vagy távolságtartást ábrázolják, mint két ember kapcsolatában.

Konsztantyin Lavronyenko alakítja a férjet, Maria Bonnevie, a skandináv film fényes csillaga a feleséget. Úgy játszanak együtt, mint Liv Ullman és Erland Josephson Bergman filmjeiben. Végül ez is amolyan Jelenetek egy házasságból, csak szélesebb a kép, Zvjagincev hozzátesz az arcokhoz, anélkül, hogy a léleknek kisebb teret hagyna. Kiváló médium ehhez a „gyilkos játékhoz” a két színész, mindketten nagy erejű alakítást nyújtanak, Lavronyenko teljesítményét díjazta is az idei cannes-i fesztivál zsűrije. Bonnevie és ő már a film első kockáin magukhoz láncolják a nézőt, minden szavukkal, minden gesztusukkal a legbelsőbb énjüket adják.

Andrej Zvjagincev színészi diplomával kezdte a pályáját Novoszibirszkben, majd nem sokkal ezután Moszkvában folytatta. Színpadi művekben játszott, majd reklámfilmekben és tévésorozatokban vállalt szerepet. Nem túlélője, nem kegyence és nem is áldozata a múlt rendszernek, bűnök és fájdalmak nélkül jutott el első rendezéséig, de négy évre volt szüksége ahhoz, hogy újabb filmmel állhasson elő. Nem éppen termékeny típus, inkább az a mindent aprólékosan megfontoló, kidolgozó. Nem siet, és nem kapkod. Magabiztosan lépdel az útján. Már nem fogja megállítani senki. Hatalmas tehetség birtokában van. Ezt bizonyította most Karlovy Varyban is.