Visszaemlékezések és rekonstrukció

A 27. Színházi Nyitra szeptember 28. és október 3.

A 27. Színházi Nyitra szeptember 28. és október 3. között a főprogramban öt hazai és nyolc külföldi előadást kínál, köztük egy magyart is: Kelemen Kristóf–Pálinkás Bence György Magyar akác című közös produkcióját.

Az idei évfolyam vezető témája a rekonstrukció, a reaktiválás, a reminiszcencia és a realitás. A főprogramba beválogatott darabok visszatekintenek a múltba, onnan merítenek témát, amelyet átértékelve valamilyen – színpadon megjeleníthető-kivitelezhető módon – rekonstruálnak, reaktiválnak, reciklálnak és (más) realitássá változtatnak a jelenben. A seregszemle napokban tartott pozsonyi sajtótájékoztatóján a külföldi előadásokat ismertették a szervezők. Elmondásuk szerint szinte valamennyi produkció olyan megjelenítéssel dolgozik, amely a klasszikus színjátszás határait kitolja a performansz, az újcirkusz, a kortárs művészet és a virtuális felületek irányába.

A seregszemlét a TR Warszawa színház Harcom című előadása nyitja meg. Michal Borczuch rendező négy és fél órás játékot állított színpadra a norvég Karl Ove Knausgard legismertebb műve, a Harcom (Min Kamp) című, hatkötetes – több mint 3500 oldalas – önéletrajzi regénysorozata alapján. A filmgyári környezetben játszódó darab a regényfolyam fő motívumaira épít: visszaemlékezésekből kiindulva azokra az értékekre mutat rá, amelyek félresiklott életünket a normális életvitel felé terelhetik.

Játék a virtuális térrel

A libanoni származású, Berlinben élő konceptuális művész, Rabih Mroué két olyan előadással lesz jelen a nyitrai mustrán, amely nem a megszokott színházi eszközökkel, hanem a virtuális térrel, digitális technikával teremt előadást. A Homok a szemben című bemutató arra keresi a választ, hogy milyen módokon reagálunk az emberi élet kioltására más-más szituációkban: ha terroristák által elkövetett merényletekben vesztik életüket ártatlan emberek, vagy ha drónokkal vadásznak terroristákra. A színpadi térből látottak alapján mindenkinek magában kell keresnie a választ. Mroué másik, 33 fordulat egy perc és néhány másodperc alatt című előadása szintén a digitális térrel dogozik, élő színészek nélkül. A virtuális kalandozás – egy eltűnt libanoni baloldali aktivista tevékenységére fókuszálva – azt kutatja, hogy milyen nyomot hagy(ott) maga után az online közösségi felületeken.

Élőművészeti tapasztalás

Az előbbiekhez hasonlóan experimentális, de élményszínházi, azaz élőművészeti (live art) előadással érkezik Nyitrára Tania El Khoury libanoni performer. A Bejrútban és Londonban is élő művész azokat az érzéseket próbálja átadni Olyan messze, ameddig az ujjbegyeim elvezetnek című performanszával, amelyeket menekültként maga is megtapasztalt. Előadása tizenöt perces epizódokra tagolódik; a negyedóra alatt mindig csak egy személy tapasztalhatja meg az élőművészeti akció különlegességét.

Magyar akác

A magyar színeket Kelemen Kristóf fiatal színházi alkotó és Pálinkás Bence György képzőművész első közös produkciója, a Magyar akác képviseli a Színházi Nyitra fesztiválon. Előadásukban bemutatják, hogyan vált az Amerikából betelepített akácfa magyar nemzeti és politikai szimbólummá. Ebből kiindulva az alkotók életre hívtak egy mozgalmat, amelynek tevékenységét ugyancsak prezentálják az előadásban – ennek lényegét azonban érdemesebb inkább tőlük, élőben megismerni.

Újcirkuszi kísérletek

A kultikus társulatnak számító prágai Cirk La Putyka nem először látogat Nyitrára. A Black Black Woods című, ugyancsak nem hagyományos színházi előadásuk a tavalyi fesztiválon az egyik legemlékezetesebb produkció volt. Idén Batacchio című előadásukkal – melyet a finn Maksim Komaro rendezett – ők zárják a fesztivált.

A portugál Circolando társulat szintén újcirkuszi elemekkel dolgozik. Éjszaka című zenés-táncos előadásukban – mellyel a nyitrai programot gazdagítják – azért van helye ezeknek az eszközöknek, mert a mozgalmas éjszakai életet jelenítik meg. Ennek pedig része a színes utcai kavalkád, az éjszakai szórakozás, de az éjszaka leple alatt sok erőszakot és bűntényt is elkövetnek. Az éjszaka misztikáját – sötéttel, gumiabroncsokból épített környezettel, zenével és mozgással – megteremtve, e napszak örömeit és félelmeit is felvonultatja a portugál előadás.

A Libereci Naiv Színház ugyancsak kísérleti előadással érkezik: bábokkal és fényekkel imagináris világot teremtenek a színpadon és a nézőtéren egyaránt, létrehozva valamiféle képzeletbeli cseh tenger mélyét. A felnőtteknek és gyerekeknek szóló, igényes előadásban együtt él és hat bábjáték, zene, látvány és költészet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?