Világpremier a Nemzetiben

A tündérek tánca a második felvonásbólFotó: SND „Az évszakok változatlan rendje megbomlik, ami rendkívül kedvezőtlenül hat az éghajlatra. A csillagok, a világűr és a hold között teljes diszharmónia uralkodik, melynek szeszélyei visszatükröződnek a földön. Tornádók, felhőszakadások, hófúvások és hosszú, száraz időszakok váltakoznak rendszertelenül, így nem teszik lehetővé a növényeknek, hogy beérjenek, penésszel pusztítják begyűjtés előtt a gabonát, szüret előtt a szőlőt, megfagyasztják a bimbókat és a sarjakat. Pusztul a természet és az emberiség, az életciklus nagy veszélyben van.” Te jó ég, már megint egy önjelölt zseni, aki Shakespeare ürügyén óhajtja színpadra vinni a peronoszpórát – sóhajtottam fel. Miközben lehangoltan azon töprengtem, nő vagy férfi fogja táncolni a termést pusztító penészt, és egyáltalán, milyen lesz maga a balett, ha már a cselekménye felér egy kataklizmával, megkezdődött az előadás. Csakhamar kiderült, hogy szó sincs bimbófagyasztásról és tornádókról, Etienne Frey, a világszerte jegyzett svájci koreográfus, aki a librettó szerzője is, hűen követi a Shakespeare-mű cselekményét, balettjának története teljesen világos és érthető.

Frey, akinek 1993-ban már láthattuk Pozsonyban két koreográfiáját, meglepően klasszicizáló balettet komponált Peter Zagar zeneszerző ugyancsak klasszicizáló, gyakran Prokofjevre emlékeztető muzsikájára. Zagar sajtónyilatkozataiban nem is titkolta, hogy példaképei stílusától hagyta magát inspirálni. Dallamgazdag, néhol kifejezetten szellemes, a táncos lábaknak jó ritmikai támpontot nyújtó zenét komponált. Frey a táncosok mozgásában a klasszikus balett stílus- és technikai hagyományait érvényesíti, modernebb elemek ötvözésével.

A függöny felgördülése előtt egy fekete frakkba, cilinderbe öltözött narrátor invitálja szlovákul és angolul (a szöveg play-backről hangzik) a nézőket a mesék birodalmába, a Shakespeare-légitársaság repülőgépén. Ez talán amolyan brechti elidegenítő elem akar lenni, a darab folyamán azonban értelmét és célját veszti, mivel egy az egyben csöppenünk be Theseus athéni palotájába, majd a tündérek, manók lakta erdőbe. Igaz, hogy itt Puck is, mint a történések irányítója, felölti néha a narrátor ruhájának fehér változatát, de ennek annyira nincs jelentősége, hogy észre se vennénk, ha nem venné fel a fehér cilindert és frakkot. Az athéni jelenetben kissé zavaró a táncosok egyenparókája és a férfiak női nyári ruhát idéző, térdig érő öltözete, de egészben véve sikerülteknek mondhatók Katarína Holková jelmezei. Dušan Soták színpadképe is ízléses, stílusosan illeszkedik az előadás egészéhez, de mindkét tervező visszafogottabb a kelleténél, nem ártott volna, ha jobban szabadjára engedik a fantáziájukat. Nagyon hatásos jelenet, amikor a manók kiszabadítják a sellőt hosszú, a szivárvány színeiben pompázó halruhájából. Kár, hogy látványos ötletekből csak erre az egyre futotta, a fantasztikus, mesés elemek hiányoztak a produkcióból. Ma már – de régebben is, gondoljunk csak Peter Brook Szentivánéji álom-rendezésére – sok prózai színházban is a magasból ereszkedik alá és kötélen leng Puck. Nem ez hiányzik konkrétan, hanem a légies artisztikum, az álom és valóság mezsgyéjén egyensúlyozást kifejező látvány. Ez vonatkozik a koreográfiára is, a tündérek kartáncai túl sematikusak, ezért időnként unalmasak. Bár kedvesek a mesteremberek (Zuboly: Andrej Milo), kár, hogy mozgásukban inkább csak pantomim-elemek érvényesülnek, pedig milyen remek táncos karakterfigurákat lehetett volna kreálni belőlük. Legalább az utolsó jelenetben bekapcsolódhattak volna a násznép táncába a maguk esetlen módján, de csak mórikálták magukat, kihagyva ezt a pompás lehetőséget. Ezek részletkérdések, a balett egésze hangulatos, gördülékeny, kifejező, és kitűnő táncos produkciókra ad alkalmat.

Az est abszolút főszereplője és nagy felfedezése Puck alakítója, Juraj Žilinčár. Mintha rászabták volna a huncut, fürge manó szerepét, sziporkázó, a legapróbb részletekig tökéletesen kidolgozott alakítást nyújt, mimikája kacagtató, olyan gumiarca van, mint Louis de Funes-nek. Ez az alacsony növésű táncos kitűnő technikával rendelkezik, reméljük, hogy még gyakran találkozunk vele, hisz ennek a típusnak írták a Hattyúk tava Udvari bolondját, a Rosszul őrzött lány Alainjét, de nem soroljuk tovább, kiugró sikere után a színház vezetősége biztosan tudni fogja, hol alkalmazza. A másik kellemes meglepetés František Šulek Oberonja. Nemcsak nemesen szép megjelenésével hat, hanem elsősorban biztos technikájával, nagy ívű ugrásaival, mozdulatainak plaszticitásával. Méltó partnernője volt Titánia szerepében Kristína Luptáková. A tőle megszokott eleganciával alakítja Theseus szerepét ifj. Jozef Dolinský, attraktív Hippolyta Lucia Macíková. Hamvas-bájos Katarína Košíková Hermiája, poétikusan megformált Klaudia Bittererová Helénája, sokszínű Roman Novitzky Lysandere, meggyőző Štefan Ďurec Demetriusa. A cselekményből kifolyólag ennek a két párnak van a legtöbb táncolnivalója, szép pas de deux-iket színészileg is, technikailag is illúziókeltően oldották meg.

A közönség lelkes tapsából ítélve Etienne Frey és Peter Zagar alkotása a pozsonyi világpremier után más színházakba is utat tör magának.