November ismét a fotót ünnepli Pozsonyban

Természeti világörökségünk, illetve a biológiai sokféleség megőrzésének fontossága lesz az idei Fotóhónap első számú témája. A szervezők az éghajlatváltozás hatásait szeretnék fókuszba állítani. Hogy minél szélesebb közönséghez eljuthasson az üzenetet, a Fotóhónap kilép idén a galériák keretei közül és számos kiállítását a szabadtérre is elviszi. 

A fotóhónapon nézegethető képek azonban nem csupán negatív kilátásainkat ecsetelik. Nemcsak apokaliptikus víziók tárulnak majd elénk, hanem olyan művészek alkotásait is megnézhetjük, akik arra ösztönöznek, hogy ne felejtsünk el rácsodálkozni a természet szépségeire.

Az idő múlásáról 

Ahhoz, hogy Beth Moon felfigyeljen egy fára, szokatlanul nagynak, kivételesen réginek kell lennie. vagy figyelemre méltó történettel kell rendelkeznie. Az amerikai fotós fekete-fehér képei lélegzetelállítóak: olyan fákat kap lencsevégre, amelyek sok-sok emberöltőt éltek át. Történelemkönyveket, botanikai traktátusokat és újságcikkeket keres, illetve utazókkal beszélget a világ különféle pontjain abban a reményben, hogy rátalál egy ritka, elfeledett gyöngyszemre.

Sűrűn lakott városok, a Szahara barátságtalan sivatagai, az Antarktisz jégfedte mezői – hogy mi a közös bennük? Az ember szinte mindenütt nyomot hagyott a Földön. Különböző mértékben, de mindenhol átalakította a tájat. A környezetre gyakorolt hatásunkról a legpontosabb képet a műholdas felvételek képesek adni. Manapság kiváló minőségű kamerák fotózzák folyamatosan a Föld felszínét néhány száz kilométeres magasságból, melyek akár 30 cmes felbontású képeket szolgáltatnak a lüktető metropoliszokról, a kisvárosokról, a falvakról, valamint a Föld távoli, ember által alig érintett régióiról. 

Ha összehasonlítjuk ezeket a képeket a régebbiekkel, akkor elképesztő pontossággal vagyunk képesek nyomon követni azt, hogyan változtatja a tájat az emberi tevékenység. Az ausztriai Gerald Mansberger és Markus Eisl nemcsak a műholdas adatok technikai kiértékelését tekinti feladatának, hanem azt is, hogy esztétikailag kellemes élményt tárjon a nézők elé. Képeik egyszerre tanúskodnak a Föld szépségéről és sebezhetőségéről

A folyó fontossága 

A folyó témája áll a középpontban a lengyel Michal Konrad munkájában. A lengyel alkotó a saját testével hozza párhuzamba az emberi tevékenység hatására megváltozott tájat. Lírai képei a szénbányászat következtében lepusztult természet és a test törékenységei közti meglepő vizuális hasonlóságokból indulnak ki. Olykor akár ízléstelennek tűnhet, hogy az alkotó hogyan bántja testét a kép kedvéért – érdemes azonban elgondolkoznunk: ugyanilyen sokkalóan hat a természet pusztítása, vagy ebben a tekintetben már közönyösek vagyunk? 

A víz témájának több tárlat is kiemelt figyelmet szentel idén – hiszen a Föld nagy százalákét, csakúgy, mint az emberi test nagy részét víz teszi ki. Szintén a víz áll egy hazai és egy budapesti fotós tárlatának középpontjában. Peter Áč a vízi, illetve a vízfelszín alatti élet dokumentaristája. Számos búvárexpedíción vett részt, képein a víz alatti titokzatos világ, a ritka állatok élete elevenedik meg.

Magyar vonatkozás 

Zoltai András dokumentarista fotós önálló tárlata november 7-én nyílik meg. Blue Memoir című fotósorozatában az ember és a víz közötti kapcsolat sokrétűségét kapja lencsevégre: az érdekli, hogyan viszonyulnak az emberek Magyarországon a vízhez.

Szabó Judit a kortárs magyar fotográfia fontos, ám kevéssé ismert alakja. Az utcán kibontakozó történések állnak figyelme középpontjában: figyelmes, de távolságtartó megfigyelő, aki sosem avatkozik be a látottakba. A kiállításon látható képek újra felfedezik az évtizedek óta raktárdobozokban őrzött munkáit, bepillantást engedve egy eltűnőben lévő – a digitális fotográfia megjelenése előtti – generáció fotográfiai látásmódjába. A kiállítás november 8-tól látogatható az Artotéka Galériában.

A mentális egészség és két nagyágyú 

A táj alakulása mellett a mentális egészség kérdése is fontos szerephez jut, azzal a szándékkal, hogy a fotóhónap erre a napjainkban egyre fontosabbá váló társadalmi problémára is reagáljon. Matúš Zajac, Max Kandhola és Anders Petersen munkái nemcsak a fogyatékosság nehéz következményeiről, hanem az öregedésről és a szociális otthon mindennapjairól is szólnak. A tárlatok szeretnék felidézni az összetartozás érzését azokkal, akik hasonló problémákat élnek át, mint a szerzők hősei. A projektet filmvetítések és a mentális egészséggel foglalkozó szakértőkkel folytatott beszélgetések egészítik ki. Matúš Zajac és Anders Petersen munkái november 7-től látogatható a Közép-európai Fotográfia Házában, Max Kandholáé a Zichy-palotában.

Martin Parr brit fotográfus, a Magnum csoport tagja több mint 50 éven át meghatározó hatást gyakorolt a dokumentarista fotográfia műfajára világszerte. Az általa választott motívumok furcsák, a színek rikítóak, a szögek szokatlanok. A kritikus szemlélet és a humor teszi fényképeit eredetivé és szórakoztatóvá, ugyanakkor hozzáférhetővé és érthetővé is. Ugyanakkor bensőséges módon mutatják meg, hogyan élünk, illetve hogy milyen képet alkotunk magunkról mások előtt. 

Parr lehetővé teszi számunkra, hogy az ismerősnek tűnő dolgokat egészen új módon lássuk: sajátos képet alkot a társadalomról. Egy átfogó kiállításról van szó, mely áttekintést nyújt munkásságáról az 1970-es évek fekete-fehér képeitől a szelfik divatját kommentáló 2015-ös képekig.

Bár korábban fotóriporterként dolgozott, Cássio Vasconcellos művészi projektjeiben a fikció jut főszerephez. A képein megjelenő, tipikusan ismétlődő elemeket azonban a valóságból meríti, miközben elmossa a fotográfia műfaj határait. Fotói rávilágítanak a fogyasztói társadalom hátulütőire, a minket körülvevő építészeti struktúrák egyformaságára, de művein a brazil természet is megjelenik – ezeken az esőerdők misztikumának megörökítésére tesz kísérletet. Fotóit az Umelka Galériában állítják ki, a tárlat november 6-tól látogatható.