Vida Gergely: Rokokó karaoke Kalligram, Pozsony, 2006

Vida Gergely verseskötetének meghökkentő címe egyfelől a 18. század végének művészeti világára utal, a mesterkélt, érzéki bájra, a kecsesség, a könnyedség, a játékosság s a finom irónia stílusára, másrészt az utóbbi másfél évtized egy jellegzetes szórakozási formájára, ahol előre felvett zenei kíséret lejátszása mellett a szöveg fejből történő megtanulása nélkül énekelheti élőben kedvenc dalait a nem professzionális előadó. A két szó egymásra kopírozása egy anagrammatikus játék által rendkívül összetett jelentéstartományokat mozgat meg, s a posztmodern líra elméletére utal, amely szerint a kortárs költészet meghatározó vonásai közé tartozik a nyelvjáték, a hagyomány szövegeivel folytatott tudatos, sokrétű párbeszéd, az eredetiség eltűnése a felhasznált vendégszövegek felhasználása miatt, az ironikus és parodisztikus jelentésképzés stb. Vida Gergely versei tökéletesen megfelelnek ennek a képletnek, számára a nyelv gyúrható, formázható, mancsolható anyag (lásd Parti Nagy Lajos interjúit és szövegeit), amelyben keverednek az ún. klasszikus magas irodalomra jellemző megszólalásformák az ún. alacsony nyelvi regiszterekkel, nyelvjárási elemekkel, szlenggel. Lírikus komplexusok című versének Freudi sláger címet viselő darabjában például az alábbi két sor olvasható: „forg’ az élet fortuna-malma / nemá’ hogy másnak legyé önbizalma”. Míg az idézet első sora archaikus, választékos nyelvet mozgósít, gondoljunk csak a forg’ igére vagy a „fortuna” szóra, amely egy római kori istennőre is utalhat, sőt akár Faludy Ferenc elhíresült versére a 18. századból (a Forgandó szerencse című versre gondolok), addig a második sor nemá’ és legyé szavai az ún. igénytelen köznyelv lehetőségeiből teremtenek költészetet. Jellemző, s nagyon szép példája ennek a kettős játéknak az aposztróf kétféle megjenése, játéka: az első sorban egy archaikus igealakon a romantika korabeli írásmódra utal, s a fennkölt, „fennebb” stíl igényét jelenti be – a második sorban viszont éppen az aposztróf az, amely a nemá’ kijelentésen keresztül a jelenkori nyelvhasználat egy meglehetősen elterjedt módjára utal.

A kötet szövegeit átszövik a magyar irodalmi hagyományra utaló parodisztikus, rontott, parafrazált vagy éppen szó szerinti sorok: „a kár egy halom has” (József Attila), „Széfem ha végleg lemerűl?” (Nagy László), „máma már nem röfög tovább” (József Attila), „kakája a mindenségnek” (Pilinszky János), „Nem kell nekem / a te szent fád” (Petőfi Sándor) stb. A kötet egyik legjobb verse, a Játszanék kezével már címével is Babits Mihály közismert Játszottam a kezével című versét idézi fel. A költői nyelv felhasználásának módja nagyon erős Parti Nagy Lajos-hatást mutat, a szonettforma gyakori megjelenése (az ún. szakítás-szonett) ezen a nyelven Mizser Attilával rokonítja Vidát, a bölcseleti líra lehetőségei a kötetben pedig sok közös vonást mutatnak Tőzsér Árpád lírájával.

Vida Gergely kötetének gyengéje, hogy túlságosan is ragaszkodik egy jól ismert, a kortárs költészetben jelenleg uralkodó nyelvhez (Parti Nagy Lajoséra gondolok), illetve egy szintén ismert gondolatilíra-felfogáshoz (Tőzsér Árpádéra gondolok). Nyelvjátékait néha erőltetettnek vagy túlbonyolítottnak érzem („edzőm, tar Tom”, „fuvarozhat a lift art”). Ez azonban nem lehet akadálya egy olyan kijelentésnek, hogy Vida Gergely a nyelvvel és a költészeti hagyománnyal feltétlenül professzionálisan, korszerűen és élvezetes módon lép párbeszédbe. Versei minőséget képviselnek, és remélhetőleg sok olvasójának jelentenek emlékezetes perceket.