Szlovákiai Magyar Diákfilmfesztivál immár harmadszor

A II. diákfilmfesztivál gálaestjén Varga Anikó színművész, Rácz Noémi képzőművész és Kerekes Péter filmrendező is jelen volt
Dél-Szlovákia |

Az előző két év megmérettetésen felbuzdulva, idén újra megrendezésre kerül az immár III. Szlovákiai Magyar Diákfilmfesztivál. 

Ahogy azt Ádám Szabolcs, a még mondhatni gyerekcipőben, de annál nagyobb érdeklődésnek örvendő fesztivál társzervezője és egyik ötletgazdája szerkesztőségünknek elmondta, a verseny célja idén is az, hogy a fiatal felvidéki tehetségek is elinduljanak a filmkészítés útján. 

„Ma már nagyon sok diáknak van lehetősége videót készíteni és sokuknak remek ötletei is vannak hozzá. Szeretnénk ezeknek a tanulóknak egy elrugaszkodó platformot nyújtani, hogy a tehetségük a felszínre törhessen. A résztvevők összemérhetik tudásukat egymással, így tudnak szakmailag előre haladni, de meg is ismerhetik azokat, akik bár hasonló érdeklődési körrel rendelkeznek, mégis az ország különböző pontjain élnek” – közölte az Új Szóval Ádám Szabolcs. 

Az érdeklődő fiatalok két korcsoportban: 10-14 és 15-19 év, és három kategóriában: rövidfilm, animációs film és kísérlet - videóklip nevezhetnek. A fesztivál jelenlegi fő támogatója a Kisebbségi Kulturális Alap. A versenyzőket szakmai zsűri értékeli, akikkel a diákok a 2024 novemberében megrendezett gálaesten személyesen is találkozhatnak. A zsűrivel, támogatókkal és a gálaesttel kapcsolatos pontosabb információkat a szervezőség a későbbiekben fogja eljuttatni a jelentkezőkhöz. 

feszt

A megmérettetésre a következő linker kattintva jelentkezhetnek az érdeklődők 2024. november 1-ig: https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSeeKFTHBLAuc8zp5Ulr0E4L1jCv0y9-Me9-RkCzR-aeewsTkQ/viewform , a verseny szabályzatról pedig itt érdeklődhetnek:  https://drive.google.com/file/d/1phuiPPdsVFKdni6o9hwqrsJ0HzYcv5Bm/view?usp=sharing

A diákfilmfesztivál ötlete két szlovákiai magyar fiatal videóstól származik. Ádám Szabolcs és Davitko Oliver 2019-ben megnyerte a Zlatá Klapka fesztivál fődíját. Akkor vették a fejükbe, hogy létrehoznak egy hasonló fesztivált a szlovákiai magyar diákok számára is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?