Az ellenzék indítványozza az egészségügyi miniszter leváltását

dolinkova k

Az ellenzéki képviselők szerdán bizalmatlansági indítványt nyújtottak be Zuzana Dolinková (Hlas) egészségügyi miniszter ellen. Többek között a trencséni kórház állapota miatt bírálják, illetve felróják neki, hogy több vezetői hibát is elkövetett a helyreállítási tervből finanszírozott projektekkel kapcsolatban. Erről Oskar Dvořák (PS), Tomáš Szalay (SaS), Peter Stachura és František Majerský (mindketten KDH) tájékoztatott.

„Sikerült összeszednünk a szükséges aláírásokat a Dolinková leváltásáról szóló ülés összehívásához. Ezeket szerdán le is adjuk. A parlament elnökének vagy a megbízott alelnöknek ezt követően hét napja lesz az ülés összehívására” – jegyezte meg Dvořák.

Az ellenzék a tárcavezetőt hibáztatja a Trencséni Egyetemi Kórház kardiológiáján kialakult helyzetért, amely az orvosok elbocsátásával és az intézményben lévő vezeték felújításával kapcsolatos üggyel is összefügg. Az ellenzék rámutatott továbbá a vezetői mulasztásokra és a helyreállítási terv legfontosabb vállalásainak a be nem tartására. "Dolinková miniszter asszony nem tudja ellátni a feladatait. Egy ilyen igényes posztra olyan személy kell, aki menedzser, aki ért hozzá, és aki akár a széllel szemben is tud haladni" – mutatott rá Stachura.

Az ellenzéki képviselők ezenkívül az Általános Egészségbiztosító (VšZP) negatív gazdasági helyzete miatt is bírálták a tárcavezetőt. Kifogásolták az egészségügyi ágazat független intézményeinek átpolitizálását is. Azt állítják továbbá, hogy Dolinková enged a hoaxereknek és a dezinformációknak. Felhívták a figyelmet arra is, hogy nem foglalkozik a járóbeteg-ellátás problémáival és a nővérhiánnyal. Ezzel összefüggésben Robert Fico (Smer) miniszterelnökhöz fordultak, hogy foglalkozzon az egészségügyben kialakult helyzettel.

A Dolinková leváltását célzó indítvány beadását Dvořák még a múlt héten jelezte. A tárcavezető ezt színjátéknak nevezte. Szerinte politikai játszmáról van szó.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?