Eddig nem ilyennek ismertük Kafkát

dd

Melankólia, mély depressziók, szűnni nem akaró lelki kínok, tévelygések a sötétség labirintusában. Ilyennek képzeljük Az átváltozás, A per, A kastély, az Amerika íróját, a száz éve született Franz (valójában František) Kafkát, a prágai illetőségű, német nyelven alkotó írót, a 20. századi irodalom egyik kiemelkedő alakját.

Az örökös félelem és bűntudat, az elidegenedés témáját boncolgató író, aki alig negyvenegy évesen, gégegümőkórban halt meg, valójában egészen más habitusú ember volt. Először is élvezte, sőt a maga módján habzsolta az életet. Imádott utazni, külföldre járni. Fontos volt számára az egészséges, sportos életvitel. Szenvedélyes motorkerékpáros volt. Úszott. Evezett. Kifejezetten érdekelte őt a modern technika. A divat. Nem ivott. Nem dohányzott. Vegetáriánus volt. Eddig ismeretlen portréját Utazások Kafkával (S Kafkou na cestách) című, most megjelent könyvében a cseh Judita Matyášová rajzolja meg.

Mostoha sorsra ítélték a szocialista rendszer oktatásügyi vezérei a ma már világhírű írót. Nem lehetett része a tantervnek, irodalomórákon szóba sem jöhetett. Dekadens, pesszimista, példamutatásra alkalmatlan – így szólt a hivatalos „besorolás”. Bár a hatvanas évek végén minden regényét kiadták, igazán hozzáférhetővé csak ’89 után váltak. A prágai emléktárgy-árusok ma az ő arcképével adják el szuvenírjeiket. Főleg trikókat, poharakat, ceruzákat. A popkultúra ugyanolyan jelképe lett, mint az osztrákoknál Mozart, az amerikaiaknál James Dean, a kubaiaknál Che Guevara.

Az igazi Kafkát eddig csak a leveleiből ismerhettük. Azokban számol be európai útjairól, felfedezéseiről, újszerű élményeiről. Judita Matyášová 2003-ban, barátja és kollégája, Jan Jindra fotográfus révén fedezte fel magának a hirtelen több meglepetéssel is szolgáló írót. Jan Jindrát ugyanis már évek óta foglalkoztatta a téma. Így döntötték el ők ketten, hogy felkeresik azokat a helyeket, ahol Kafka megfordult Csehországban, Szlovákiában, Magyarországon és Európa más pontjain, Ausztriában, Németországban, Olaszországban, Svájcban, Dániában és Franciaországban. Ezekre a helyekre vagy a prágai Generali biztosítótársaság munkatársaként, tehát szolgálatilag utazott el, vagy szabadságra, kipihenni az ügyvédi munka fáradalmait. A németországi Jungborn a nudistastrandjával vonzotta. Párizsban nem az Eiffel-tornyot csodálta, hanem a metrót és az ottaniak öltözködési stílusát. Jól keresett a biztosítótársaságnál, volt pénze szép külföldi körutakra. A könyvből az is kiderül: nem azért lakott egy ideig az Aranyművesek utcácskájában a prágai Várban, mivel szegény volt, és csak egy olcsó kis házban tudta meghúzni magát, hanem mert szeretett húga, Ottilie titokban ott találkozgatott a szerelmével, akit a szülők nem fogadtak jó szívvel, és a háztól Franznak is kulcsa volt, ott tudott zavartalanul dolgozni. Kényelmét itt csak egy asztal, két szék és egy ágy szolgálta. Az éjszakákat azonban egy másik, bérelt lakásban töltötte.

Hazai szolgálati útjai a legtöbbször Észak-Csehországba vezettek, főleg Liberecbe, ahol 1927–28-ban Radnóti Miklós a textilipari főiskolán tanult. Kafka egy időben arról álmodozott, hogy majd Spanyolországban, egy atlanti-óceáni szigeten vagy Palesztinában találja meg második otthonát, vagy akár Triesztben, ahol a munkaadója, az Assicurazioni Generalio székelt.

Olaszországot különösen szerette. Először 1909-ben, huszonhat évesen járt ott. Akkor már jó ideje nem volt szabadságon, idegileg meglehetősen labilis volt, és kapott nyolc napot. Barátjával, Max Broddal és annak fivérével a Garda-tó északi partján álló Rivában pihentek meg, a német Mann család kedvenc helyén. Két évvel később megint csak Max Broddal előbb a svájci Gandriába, onnan pedig Como és Maggiore tavához, majd Milánóba vezetett az útjuk, ahol megmászták a Dóm tetejére vezető 250 lépcsőt, és eljutottak a Teatro Fossatiba is. Barátjával egy időben itt kezdett el ő is úti jegyzeteket írni. 1913-ban már egyedül indult Olaszországba. Az akkori útvonala: Velence, Verona és a Garda-tó. Hét évvel később már a gyógyforrásairól híres Dél-Tirolban pompázó Meranóban kezelteti súlyosbodó tuberkulózisát.

A könyv szerzőpárosa, író és fotográfus Párizsban is bejárja azokat a helyeket, ahol Kafka megfordult. A Brod fivérekkel bérel szobát a Montmartre-on, ahol az időben Modigliani és Picasso alkotott. Egyedül járja be a Luxembourg-kertet, a város legrégebbi közparkját, de megcsodálja az Invalidusok házát, a Diadalívet, a Louvre gyűjteményét, és nem hagyja ki az éjszakai mulatókat, sőt a leghíresebb nyilvánosházakat sem. A három hétre tervezett kirándulásnak azonban egy (ki tudja, hol és mivel beszerzett) gennyesedő furunkulus miatt a nyolcadik napon véget kellett vetnie.

Svájcban, a luzerni Rebstock Hotelben 1911 augusztusában tölt el néhány napot, miközben két dolgot fájlal: kevés gyümölccsel szolgál a szálloda, és legyőzi a játékszenvedély. Pechére veszít a ruletten. Pontosan tíz frankot.

Szlovákiába, Romániába és Magyarországra is eljutott. 1915 áprilisában Sátoraljaújhelyen keresztül utazott Nagymihályba, ahol húga, Elli férje katonáskodott. Két évvel később Budapesten is eltöltött egy napot, amikor az Osztrák–Magyar Monarchia egyik festői városába, Aradra kísérte menyasszonyát, Felicét, aki a húgát látogatta meg ott. 1923-ban Németországban pihent, egy Müritz-tó melletti fürdőhelyen. Nem egész egy éve van még az életéből. Milena Jesenská cseh újságíróval és fordítóval már nem találkoznak, szenvedélyes hangú levelezésüknek is csakhamar vége szakad. Dora Diamant színésznő lép be az életébe, akivel Berlinben bérelnek lakást.

„Nagyon rövidek a napok – írja naplójában –, sokkal gyorsabban telnek el, mint Prágában. Az a szerencsém, hogy én ezt kevésbé érzékelem.”

Egészségi állapota 1924 márciusában már annyira leromlik, hogy hazaköltözik Prágába, ahonnan április végén egy Bécs melletti szanatóriumba kerül.

Nem marad ki a könyvből az a nyolc hónap sem, amelyet Kafka 1920 augusztusától a Magas-Tátrában, Matlárházán (Tatranské Mat-liare) töltött. Az ottani szanatóriumban kezeltette gümőkórját, amelyet nem volt képes legyőzni a szervezete. Négy évvel később, az említett Bécs melletti szanatóriumban örökre lehunyta a szemét. Dora Diamant élete utolsó percéig ölelte.

Ilyen a könyv is. Szorosan öleli magához olvasóját.

 

A szerző a Vasárnap munkatársa

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?