Nincs egyedül a bajban, van segítség

Fennállásuk 35. évfordulóját nemrégiben Salgótarjánban ünnepelték (Képarchívum)
Dunaszerdahely |

„Felvidéki Lelki Elsősegély Telefonszolgálat, a megértő magyar szó: már nincs egyesül a bajban!” – olvasható a közérdekű felhívás szövegében. A nem emelt díjas számon elérhető szolgálat már öt éve felvidéki önkéntesei is vannak.

A helyi tarifával két számon is elérhető szolgálat (0904 500 338, T-Mobile és a 0918 500 333, Orange) a névtelenség megőrzésével is igénybe vehető, vagyis a hívónak nem kötelessége személyazonosságát felfedni. Mit takar ez a röpirat, kik állnak mögötte, s miért jött létre? Balogh Ildikó, a Felvidéki Lelki Elsősegély Telefonszolgálat vezetője válaszol kérdéseinkre.

Balogh Ildikó, a Felvidéki Lelki Elsősegély Telefonszolgálat vezetője (Képarchívum)

Mivel foglalkozik a Felvidéki Lelki Elsősegély Telefonszolgálat (FLET)?

Egy megértő, segítő beszélgetési lehetőséget kínálunk telefonon keresztül, itt a Felvidéken magyar nyelven. Bárki számára elérhetőek vagyunk életvezetési nehézségek, stresszhelyzet, konfliktus esetén, amikor váratlanul feszültség alakul ki egy fontos személlyel, vagy a környezettel, akár egy döntéshelyzet előtt áll, esetleg magányos, munkahelyi vagy iskolai problémák adódtak. Ezekben az esetekben lehet bátran hozzánk fordulni, hívni a FLET telefonszámait. Mindemellett vannak életszakaszok, melyek eleve krízissel járnak (serdülőkör, fiatal felnőttkor, nyugdíjba menetel stb.), ilyenkor fokozottan igényeljük a megértő, támogató közeget, egy elfogadó légkört, amely óriási jelentőségű a megoldások megtalálásában, a nehézségeken való átlendülésben. Adódhatnak váratlan életesemények is, haláleset, betegségek, baleset, munkahely elvesztése, és bizony kialakulhat egy öngyilkossági krízis is, mely esetben életmentő lehet egy segítő beszélgetés. Szolgálatunk a nap 24 órájában elérhető, viszont a felvidéki önkéntesek egyelőre csak szerda 18.00-tól csütörtök 18.00-ig ügyelnek. A számokat bármikor lehet hívni, mert ha a helyiek nem szolgálnak, a hívás automatikusan átkapcsol Magyarországra.

Mióta létezik a FLET?

A Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségének szakmai vezetésével 2016-ban hívták életre a felvidéki ügyelői vonalat a Szövetség a Közös Célokért szervezet kezdeményezésére. A kezdetektől él és hívható a két szlovákiai telefonszám, azonban ekkor még magyarországi, kiképzett önkéntes segítők fogadták a hívásokat. 2018–19-ben kezdődött a lényegi munka nálunk. Elkezdődött a felvidéki ügyelői szolgálat kiépítése, ami az önkéntesek toborzásával indult, majd folytatódott a képzésükkel. Nagy örömünkre 2019 év végén felállt a stáb, azóta felvidéki önkéntesek is fogadják a segélykérők hívásait. A hangsúly azon volt, hogy Szlovákiában magyarul, tehát a felvidéki magyarok anyanyelvükön kapjanak segítséget, hiszen az ember a problémáit megfogalmazni legjobban csak az anyanyelvén tudja. Hideghéthy Andrea, a SZAKC ügyvezető igazgatója volt a FLET megalakításának a motorja és a megvalósítója, aki úgy fogalmazott, hogy egy nehéz élethelyzetben szlovák nyelven akadályozva lehet az a hívó, aki épp a legbelsőbb érzéseit szeretné kifejezni. Nem is azért, mert nem bírnánk jól a nyelvet, hanem egyszerűen azért, mert a legmélyebb érzésekről minden ember az anyanyelvén tud a legőszintébben, legkönnyebben beszélni. A FLET központja Dunaszerdahelyen van, de tervezzük egy keletebbre működő stáb kiépítését, innen is várjuk az önkéntesek jelentkezését.

Kik ülnek a vonal túloldalán?

A lelki elsősegély telefonszolgálatoknál képzett önkéntesek fogadják a segítséget kérők hívásait. Az ügyelők önként jelentkeznek a segítő karitatív munkára. Általában laikusokról van szó, akiknél nem feltétel sem a humán szakterületen végzett munka, sem a pszichológiai ismeretek. Szakemberek választják ki őket tesztek és interjú során, akik ezután vesznek részt egy intenzív képzésen. A munkához szükséges szakmai ismeretekre 80–120 órás felkészítést kapnak, amely minden szolgálatnál önismereti tréningből, elméleti képzésből, kommunikációs és telefonos helyzetgyakorlatokból áll. A kiképzés után vizsgát tevőknek gyakorlatot kell szerezniük, majd azt követően kezdhetik el önállóan a segítő munkát. Önkénteseink havonta 2-3 alkalommal, ügyeletenként 12 órában ülnek a telefon mellé segítő beszélgetéseket folytatni. Emellett minden hónapban részt vesznek szupervízión, esetkonzultáción, olykor továbbképzéseken, tréningeken is. Ezek a csoportfoglalkozások segítik a szakmai fejlődést és a pozitív energiákkal, élményekkel való feltöltődést.

Milyen eseteknél hívják önöket leggyakrabban?

Leggyakrabban különféle stresszhelyzetek, haláleset, megbetegedés miatt hívnak, de gyakori ok a magány, a munkahelyi vagy iskolai gondokkal küzdők hívása is.

Milyen hosszú egy ilyen beszélgetés?

Ez nagyon változó, lehet 5 perces de lehet egy-másfél órás is.

A mikrofonnál Dudás Erika, a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségének elnöke a legutóbbi salgótarjáni konferencián, ahol fennállásuk 35. évfordulóját ünnepelték (Képarchívum)

Milyen tanácsokat adnak rendszerint azoknak, akik valamilyen segítséget kérnek?

Tanácsot nem adunk, nem is adhatunk, hisz nem vagyunk a segítségkérő cipőjében. Megpróbáljuk körbejárni a problémát, egy másik szempontból megközelíteni, feltárni az illető lehetőségeit. Mert valljuk be, beszűkült látókörrel nagyon nehéz kijutni a gödörből. Ilyenkor kell valaki, aki más oldalról világít rá a helyzetre. Ez a segítő beszélgetés megnyithatja az utat ahhoz, hogy maguk a hívók is megérthetik és beazonosítják a problémát, amivel könnyebben eljuthatnak a megoldásig.

Mit tegyen az, aki bátortalan, nem meri megosztani a gondjait és telefonálni sem?

Telefonáljon, hisz semmit sem veszít! A beszélgetés anonim, nem kell bemutatkozni sem, semmilyen személyes adatot nem kérünk és magunkról sem adunk. Csak beszélgetünk. S maga a beszélgetés is szigorú szakmai és etikai szabályok mentén folytatódik, melyeket az önkéntes segítők alapelvekként alkalmaznak. Vannak olyan személyek is, akik jobban szeretik kiírni magukból a problémájukat. Arra is van lehetőség, hogy e-mailben forduljanak hozzánk, az alábbi elérhetőségen: [email protected].

Kik a szolgálat támogatói?

A szolgálat működtetője a Szövetség a Közös Célokért társulás. Hideghéthy Andrea vezetésével biztosítják az önkéntesek számára az ügyelőhelyiséget, a technikai hátteret, a képzéseket és az ehhez tartozó költségek jelentős részét. Szakmai támogatónk a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetsége és különösen ennek a szervezetnek az elnöke, Dudás Erika. Támogatók maguk az önkéntesek is, akik saját idejüket, energiájukat adják azért, hogy segíthessenek. Ezért őket különösen megilleti a köszönet.

Hogyan segíthet egy olvasó annak, aki segítségre szorul?

Az olvasó úgy segíthet, hogy beszél a segélyszolgálatról. Elmondja azoknak, akik bajban vannak és már hosszabb ideje rágódnak a problémájukon előrelépés nélkül, van egy ilyen lehetőség, ahol kötelezettségek nélkül lehet beszélgetni. Továbbadja a telefonszámot, esetleg egy-egy röpiratot elhelyezhet üzletekben, iskolákban, rendelőkben, ahol sok ember megfordul.

Hol találkozhatnak a szimpatizánsokkal?

2024. szeptember 21-én, a dunaszerdahelyi Csallóközi Vásárban, 11.00 és 19.00 óra között megtalálnak minket és szimpatizánsainkat a civil sátrak között, a SZAKC sátrában. Zöld pólóban leszünk, fehér felirattal. Várjuk az érdeklődőket és készségesen válaszolunk minden kérdésre. A vásárban fellép a Republic zenekar, amit azért is érdemes megemlíteni, mert Boros Csaba, a Republic együttes frontembere a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségének (LESZ) jószolgálati nagykövete.

Hasznos információk a szervezet plakátján

Kik jelentkezhetnek önkénteseknek?

Olyan személyek jelentkezését várjuk, akik elhivatottságot éreznek arra, hogy részt vegyenek a segítő, karitatív munkában. A jelentkezéshez nem feltétel sem a humán szakterületen végzett munka, sem a pszichológiai ismeretek. Olyan személyek jelentkezését várjuk, akik havonta 12–24 órát rá tudnak szánni idejükből és havi egy alkalommal részt tudnak venni egy szombat délelőtt a szupervízióra, esetkonzultációra. Az önkéntes munka tehát havonta egy-két alkalommal történő rendszeres elfoglaltságot jelent, amely magában foglalja az ügyelői helyszínre történő utazás vállalását is. Jelentkezési feltételek közt szerepel a minimum középfokú végzettség, 23–65 éves életkor, nyitott szemlélet, jó kommunikációs készség, valamint a lelki terhelhetőség. A jelentkezéseket a [email protected] e-mail-címre várják.

Mit nyújtanak önkénteseiknek?

Izgalmas, tapasztalatokat nyújtó karitatív munkát, szakmai és személyes fejlődést biztosító foglalkozásokat, fizetés és pénz helyett – pályázati forrásokból – szakmai konferenciákon, képzéseken való részvételt, megbízható, jó légkörű csapatot, melyet ügyelői stáb formál, valamint nyitottságot, jó közösségi kapcsolatokat. Idén például egy izgalmas feladat vár még ránk. Ugyanis a lelki egészség világnapjához kapcsolódó konferenciát szervezünk a SZAKC, a FLET és a LESZ együttműködésével Dunaszerdahelyen, ahol a dunántúli és a felvidéki szolgálatok egyaránt képviseltetik majd magukat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?