Vesztesek tündöklése és futása

ee

Hány részből áll a szarvasmarha gyomra? Ez a kérdés csak az életben abszurd, hatodikos biológiaórán tudni kell a választ. Illetve kellene, ha nem épp akkor szakadna vége egy barátságnak a középső padsorban. Kis Hajni filmje, a Külön falka tele van ilyen és ehhez hasonló remek sűrítésekkel.

Ebben a rövid jelenetben például kis főhősünk, Niki szembesül azzal, hogy az eltérő anyagi körülmények között nevelkedő gyerekek nem igazán lehetnek barátok, hogy a legváratlanabb irányból is érkezhet döfés a szívbe, és hogy nem számíthat másokra (egyik osztálytársa direkt rossz választ súg, a többiek kinevetik, a tanárnő megbünteti). Azt is el kellene már felejtenünk, hogy az iskola felkészít az életre, mert hiszen ez már maga az élet, csak a leterhelt tanároknak fogalmuk sincs arról, mi zajlik a gyerekek lelkében. Hogy ugyanazt játsszák le egymás között kicsiben, ami majd később nagyban is vár rájuk, és társadalmi helyzetük miatt szerepük predesztinált. 

Kis Hajni rendező első nagyjátékfilmje, a Külön falka egy börtönviselt apa és kamaszodó lánya egymásra találását, egymásba kapaszkodását mutatja meg, úgy, ahogy eddig kevesen tették. Az apa-lánya téma igazi aknamező – sok hasonló film készült, és kilencven százalékuk érzelgősre sikeredett. Már az elején tudni lehet, mi jön: kedves életképek, viták, veszekedések, egy atyai hőstett vagy közös megrázkódtatás, aztán a nagy összeborulás (a legrosszabb forgatókönyvekben egy kiskutya is felbukkan). 

Niki apukája azonban nem az élet királya. Kidobóként dolgozik egy diszkóban, ha felbosszantják, gyorsan eljár a keze. Nehezen tudja kifejezni érzelmeit. A robusztus külső mögött egy sebzett lélek lapul – ennek persze oka van, de mindent nem árulhatok el. Tiborban és Nikiben sok a közös – a legfontosabb, hogy mindketten szeretetre vágynak, és egyedül érzik magukat a világban. A kislány krónikus hazudozása, csínytevései a szeretet, a figyelem megszerzésére irányulnak. Látja, hogy apja ugyanolyan kiszolgáltatott és csóró, mint ő, de igazságérzetük is ugyanúgy működik, hasonló a humoruk (már amikor ez megnyilvánulhat), szóval ők egy külön falka. 

Nincs túl sok szöveg, nem rádiójáték ez, de nem is színpadi dráma. Félszavakból, pillantásokból, mozdulatokból értik egymást – az apa egy ponton odatartja a kézfejét és arra kéri kislányát, hogy csípéssel érzékeltesse egy konkrét helyzet súlyosságát. Ez remek rendezői ötlet, és sok ilyen pici összetartozás-gesztus van a filmben. Ilyen például a zene: a szarvasmarha gyomrának részeit ugyan nem tudja Niki, de egy izlandi szintipop-dal szövegét igen, és Tibortól is mosolyogva fogadja a Scooter egyik slágerét. 

Telitalálat a két főszereplő. A kamera előtt teljes természetességgel mozgó, rendkívül kifejező arcú, tizenkét éves Horváth Zorkát 1500 gyerek közül választotta ki a rendezőnő. Az egykori Európa- és világbajnok ketrecharcost, Dietz Gusztávot pedig szinte kényszerítette az együttműködésre, annyira biztos volt benne, hogy ő a megfelelő ember erre a szerepre. És igaza volt, tényleg nincs Magyarországon ilyen alkatú színész. Ráadásul egy profi sosem tudna annyira esetlenül, tétován viselkedni egy gyerek társaságában a kamera előtt, ahogy Dietz Gusztáv – hála istennek, mert Tibor karaktere pont ettől válik hitelessé. Szerintem legalább akkora felfedezés ő a magyar film számára, mint Röhrig Géza volt pár éve, vagy évtizedekkel korábban Kovács Lajos. 

A mellékszereplők közül kiemelkedik a Niki nagymamáját játszó Füsti Molnár Éva, a Pécsi Nemzeti Színház színésznője, aki a port.hu szerint legutóbb 1984-ben szerepelt egy tévéfilmben. Remélem, most a casting directorok és a filmproducerek is felfedezik őt végre, mert minden megszólalásából, gesztusából érződik a kétségbeesett tehetetlenség, hogy nem tud mit kezdeni a lánya halála után hozzá került unokával. Egyáltalán nem érti például, miért vágyik a kislány egy új tornacipőre, hiszen van neki cipője. Tibornak pedig nem tud, nem is akar megbocsátani. 

És elérkeztünk a szörnyű titokhoz, amit ez a férfi cipel, és amire sokáig csak célozgatnak – hogy mi történt Niki édesanyjával, miért ült börtönben hét évig Tibor. A film egyik legemlékezetesebb jelenete, amikor az apa elmondja az igazat kislányának. A reakció pontosan az, amire a néző számít: Niki sírva elszalad. Később azonban egy szorult helyzetben mégsem a nagymamának sms-ezik, hanem az apjának. A megbocsátást tehát nagyban segíti a racionalitás: a kislány képes felmérni, kire számíthat az életben, ki tartozik az ő falkájába. Tulajdonképpen napok alatt kényszerül felnőni és szembenézni a való élettel, amelynek vannak örök vesztesei. A történet vége pedig tényleg szívszorító, és egyáltalán nem az, amit egy ilyen témájú filmtől várunk. 

A Külön falka magyar–szlovák koprodukcióban készült, ezért mind-két országban egyszerre kezdték vetíteni (nálunk is magyarul, szlovák felirattal). Néhány pillanatra feltűnik a vásznon egy-két itteni magyar színész (Molnár Xénia, Bandor Éva, Derzsi Réka, Nádasdi Péter), és a hangmérnök is szlovák volt (Dušan Kozák). A költségvetés 20 százalékát Zora Jaurová és Prikler Mátyás pozsonyi produkciós cége, az MPhilms teremtette elő, amely évek óta együttműködik a budapesti Proton Cinemával. 

Kár, hogy szlovák szinkronra már nem futotta, mert így valószínűleg csak a magyarlakta régiókban számíthat komolyabb közönségre ez a film, északabbra már nem nagyon vihetik – a szlovák néző ugyanúgy utál feliratokat olvasni, mint a magyar. Pedig a Külön falkát minden suliban le kellene vetíteni, aztán megbeszélni osztályfőnöki órán. És persze a felnőtteknek is látniuk kellene, mondjuk 90 éves korig. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?