Ketrecharcosból lett filmszínész

Magának való alkat a filmbeli férfi. Keveset beszél, haragban áll a világgal, feleségét elveszítette, kislánya lelkébe nem könnyű visszatalálnia. Kidobóként dolgozik az éjszakában, erőszakos természete miatt állandó harcban áll a környezetével. Be kellene illeszkednie abba a közegbe, amelyben továbbra sem találja a helyét.

Dietz Gusztáv maga is megjárta a poklok poklát. Pontosan tudja, mit játszik, attól olyan szuggesztív, azért hiteles minden gesztusa, arcrezzenése, hallgatása és megszólalása. A leghalványabb kérdőjel sem merül fel az alakítása kapcsán, s ezzel komoly szakmai elismerést vívott ki magának Karlovy Vary fesztiválján is, ahol a Nyugattól keletre szekcióban mutatták be a filmet. Rangosabb seregszemléről nem is indulhatott volna világ körüli útjára az alkotás.

Első filmszerepe rögtön abszolút főszerep, amellyel el is jutott élete első nemzetközi fesztiváljára, amely igazi filmszínésszé avatta.

Nekem még mindig nem megy a fejembe, hogy ebben a filmben szerepeltem, és meghívtak vele Karlovy Varyba. Soha nem voltak ilyen jellegű ambícióim. Én sportoló voltam, vagyok, barna öves brazil Jiu-Jitsu MMA harcos. Ha úgy tetszik: szabadfogású földharcos.

A szabadfogású birkózáshoz ennek mennyi köze van?

Annyi csupán, hogy nálunk is földön történik az esemény, csak azzal a különbséggel, hogy a befejezésig tart. Fojtással, kéz-, láb- vagy combfeszítéssel kényszerítjük feladásra az ellenfelet. Felettem is többen győztek már fojtással, de én is fojtottam már le embert úgy, hogy elveszítette az eszméletét. Sajnos sem kopogással, sem ordítással nem tudta jelezni, hogy ennyi volt, a bíró pedig későn reagálta le. Ilyenkor mindig értetlenül áll az ember, nehezen fogadja el az ilyen helyzetet, hogy a másiknak már ideje sem volt feladni a mérkőzést, mert mire eljutott volna odáig, hogy ezt megtegye, addigra elveszítette az eszméletét. Nem jó, amikor élettelenül húzzák ki az embert a kezeim közül, de ebben a sportban ez benne van. Ezek nehéz pillanatok. Nekem is vannak nagyon súlyos sérüléseim ezekből a történetekből. Vérömleny, eszméletvesztés, súlyos K.O. Eszméletvesztésnél törlődik a rövid távú memória. Olyankor az ember nem tudja összerakni a képet, csak amikor megnézi a videót, hogy mi történt meccs közben. Veszíteni soha nem jó, mindig győzni megy az ember, csak néha máshogy alakulnak a dolgok.

Stílusosan fogalmazva: elég magas szintre verekedte fel magát.

Párszor mégis csúnyán elvertek már engem is. Érdekes mód mégsem a sérüléseim fájtak, hanem az, hogy nem tudtam hozni az elvárásokat, csalódást okoztam kisebb rajongótáboromnak. Ez jobban megviselt, mint az, hogy leütöttek széles plénum előtt.

Mikor sírt legutóbb?

Nem vagyok sírós pali. Apám temetésén, tizennégy évesen nagyon sírtam. Én találtam meg őt otthon, hátsó fali infarktus után, holtan. Nem tudtam kinyitni az ajtót, mert ott feküdt mögötte. Valószínűleg segítséget akart kérni, és ott esett össze. Iszonyatosan megviselt a halála. De forgatás közben, a kamera előtt kétszer is kicsordult a könnyem. Ha előtte mondta volna valaki, hogy ez így lesz, hogy egy kitalált helyzetben, tehát nem a saját sztorimban ez fog történni velem, hangosan kinevetem. Először akkor érzékenyültem el, amikor a lányomnak magyarázom, hogy mi történt az édesanyjával. Most is gombóc van a torkomban. Tök érdekes, hogy ez ilyen poszttraumás stressz lett nálam, szinte valósággá vált, amit eljátszottam. És a film végi jelenetet sem bírtam könnyek nélkül, amikor direkt nekiszaladok a fának, és felnézek a lányomra, aki ott áll az ablakban. Nagyon intenzív élmény volt ez is, amit azóta sem sikerült igazából feldolgoznom. Bár nagyon nem tetszettem magamnak, a kész film mégis megviselt, mélyen megérintett.

Majd ha fakulnak a forgatási emlékei, minden megszépül.

Helyenként túl erőszakosnak éreztem magam. Indokolatlanul voltam az. Az életben sokkal visszafogottabb vagyok. A két kislányommal és a feleségemmel is nagyon jó a kapcsolatom. Nem ment könnyen jól előadni a feladatot. Sokszor le is állt miattam a forgatás. Amikor a rendező és a stáb megérezte, hogy nem lehet tovább feszíteni a húrt, mondták, hogy jó, menj haza! Csúszott is miattam párszor a menetrend. Aztán valahogy mindig átsegítettek a történeten.

Pedig volt hozzá kellő élettapasztalata. Balhé, bűnözés, kábítószer, elvonókúra.

Ez mind igaz. Bejártam ezt az utat. Nagyon kevésen múlott, hogy az én életem nem úgy alakult, mint a filmbeli figuráé. Édesapám halála után nagyon rossz időszak jött rám. Minden volt. Börtönbe kerültem volna, de az egészségi állapotom miatt az igazságügyi orvosszakértő azt mondta, az én állapotommal börtönkórházi körülmények között nem tudnak mit kezdeni. Akkoriban már négyszer élesztettek újra. Masszív, görcsös epilepsziás rohamokat produkáltam. Egy bűncselekmény okán kellett volna börtönbe mennem, de kényszeres elvonóba kerültem. Pártfogó-felügyelőt kaptam, akit a bíróság rendelt ki mellém. Apám helyett apám lett. Nem volt kellemes, jópofáskodó ember, nem próbált tüntetőleg segíteni rajtam. Kicsit rám bízta az egészet, hogy mit kezdek a helyzettel. Kaptam még egy lehetőséget az élettől. Ha rács mögé kerülök, az lett volna a vég. Engem óriási szabadságvágy hajt. A kényszerelvonókúrát pedig megcsináltam. Sikerült. A végén egy barátom lerángatott egy edzőterembe, ahol egy rendkívül szimpatikus orr-fül-gégész szakorvos, aki a mellkasomig sem ért, és nem is volt különösebben erős felépítésű valaki, bohócot csinált belőlem. A két kezemből, egy szombati napon, masnit kötött a hátamon. Ez óriási traumát okozott. De a következő héten, az edzőteremben már teljesen más irányba indult el az életem. Nem sokkal később már sorra nyertem a versenyeket. Magyar, Európa- és világbajnokságokat. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy eredményes sportoló vagyok. Profi sportoló, akinek támogatói vannak. És akkor találkoztam a feleségemmel, Laky Zsuzsival, Európa szépével. Ajándékba kaptam őt a Jóistentől. Onnantól kezdve minden jól alakult. Született két csodálatos gyerekünk, és új irányt vett az életem. Nem véletlenül találtak meg erre a filmre sem. Bár mindent megtettem azért, hogy ne szerepeljek benne.

Annyira nem akarta?

Úgy mentem el a szereplőválogatásra, hogy előtte egyszer sem nyitottam ki a forgatókönyvet. Nem tanultam meg a szöveget. Minden egyes alkalommal elmondtam, hogy nem tartom képesnek magamat a feladatra, nem is szeretnék szerepelni. Később, amikor elolvastam a történetet, nagyon megérintett. De még akkor sem hittem el magamról, hogy meg tudom csinálni. A harmadik castingra elvittem a barátomat, a tanítványomat, hogy szerintem ő sokkal alkalmasabb lenne erre a szerepre. Addigra viszont kialakult egy kapcsolat a rendezővel, aki azt mondta, elképzelhetetlennek tartja, hogy ezt a filmet nélkülem forgassa le. Végül így keveredtem bele a történetbe. Érzelmileg rengeteget hoztam a múltamból. Beugrottak sérelmek, sérülések, és ha valóban hiteles vagyok a filmben, ennek az okán történhetett. Zsuzsiról pedig még annyit: tizenhárom éve vagyunk együtt, tíz éve kötöttünk házasságot, kifogástalan a kapcsolatunk. Sőt egyre jobb, egyre minőségibb. Zsuzsi imádni való ember. Csodálatos családból jön. A nagyszülei hetven évig voltak házasok. A szülők ötven éve azok. Ezeket az értékeket hozza otthonról. Nem hittem volna, hogy nekem valaha ilyen őszinte, bizalmi kapcsolatom lesz valakivel. Ez a gyerekeimen is érezhető. Tündér mind a kettő. Küldetésemnek érzem, hogy hasonló értékeket képviselő, jó embert neveljek belőlük, mint amilyen az édesanyjuk.

Az édesapjuknak is van egy másik oldala, nem csak profi sportoló.

Értelmiségi családból jövök. Jogász-bírónő az édesanyám, apám grafikus volt, a nővérem is sokdiplomás értelmiségi. Rólam húszéves koromban érthető okokból lemondott a családom. A legtöbb barátomat eltemettem, a legjobb gyerekkori barátom mellettem adagolta túl magát, temetésén az édesanyját a sírból próbáltam kihúzni. Én soha nem féltem a haláltól, úgy éreztem, teljesen értéktelen az életem, bármikor beledögölhetek. Azóta minden megváltozott. Újra értelmet nyert az életem.

Mit gondol, lesz folytatása a filmes szereplésének?

Nagyon szeretném, ha lenne, mert kedvet kaptam hozzá. Már van is egyébként, csak még nem beszélhetek róla. Szerepet kaptam egy nívós sorozatban. Teljesen véletlenül ugyan, de másodszorra is egy börtönből szabadult fickó vagyok, főnökének ő az első számú embere. Ezt a feladatot már sokkal jobban kezelem. Meg is vannak velem elégedve. Érzelmileg nem visel meg annyira a történet, nem olyan nehéz sztori, mint a Külön falka. Nagyon örülnék, ha legközelebb olyan szereppel bíznának meg, amelyben a valódi énem, a valódi érzelmeim is kiderülhetnének, nem vágnák kopaszra a fejemet, és nem kellene csúnyán néznem. Bennem ennél sokkal több van.

Karlovy Vary után is bizonyára kap majd újabb felkéréseket.

Szeretném is majd kihasználni mindegyiket. A küzdősport, az, hogy ketrecharcos vagyok, nem zárja ki, hogy jó emberek legyenek a barátaim. Én sem tudtam lubickolni a győzelemben, amikor az ellenfelem ott maradt a földön, mert egy ütéssel az eszméletét vesztette, vagy súlyos sérülést okoztam neki. Az első reakcióm mindig az volt, hogy utána kaptam, a fejét fogtam, és nem a győzelemmel voltam elfoglalva, hanem azzal, hogy milyen erős a sérülése. Tiszteletet érzek iránta, mert beleállt egy kemény mérkőzésbe. Nagyon sok barátságom született ilyen meccsek, ilyen versenyek kapcsán olyan emberekkel, akiket én ütöttem ki, vagy ők okoztak sérülést nekem. Alapvetően nem vagyok erőszakos. A családom sem tart annak. Verseket írok, imádom a költészetet, a jó filmeket, az érzelmeseket, amelyek megérintenek, amelyektől kapok valamit. A színészet a művészet legnehezebb ága. Borzasztó nehéz jól feldolgozni azokat a helyzeteket, amelyekbe a kamera előtt kerül az ember. Függetlenedni egy olyan történettől, mint a Külön falka. Ez még nekem is nagy erőfeszítésembe kerül.

A szerző a Vasárnap munkatársa