Végső búcsút vettek Hofi Gézától

Budapest. Gyászolók ezrei kísérték utolsó útjára Hofi Géza Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt szombaton a Farkasréti temetőben. Az életének 66. évében elhunyt művész ravatalánál művészkollégák, barátok, politikusok, közéleti személyiségek, vadásztársak felváltva álltak díszőrséget. Mádl Ferenc köztársasági elnök táviratban fejezte ki részvétét Hofi Géza családjának. A végtisztességen jelen volt Szentgyörgyi András, a köztársasági elnök titkárságának vezetője. A Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével és a Pro Cultura Urbis díjjal kitüntetett érdemes és kiváló művész ravatalánál Schiffer János főpolgármester-helyettes búcsúztatójában úgy fogalmazott: „elment egy igazi melós, a kőbányai munkás, a közönség napszámosa. Talán az utolsó a mindannyiunkban megbúvó kisemberből, aki helyettünk is kimondta az igazat. Úgy mondta ki, hogy a nevetéstől ocsúdva magunk is megdöbbentünk egyszerűségén” – mondta. Hofi Géza az a kisember volt, akiben megvolt az igazmondás bátorsága. Bár színész volt, nem állt jól rajta a királyi jelmez. Nem szívesen mondta más szövegét. Hofi Géza nem az elmúlt években lett bátor. Egész életében harcolt a butaság, a képmutatás, a pöffeszkedés, a nagyképűség, az aljasság és a hazugság ellen – fejtette ki a főpolgármester-helyettes. Schiffer János hangsúlyozta: „Hofi Géza temetése a mai hangzavarban, csendre int. Hoffmann Géza ravatalánál a méltóságteljes csendben el kell gondolkodnunk a holnapon. Nagyon sokan tőled tanulták meg, te értetted meg velük a bibói gondolatot: demokratának lenni mindenekelőtt annyit tesz, mint nem félni. Te egy igazi demokrata voltál” – búcsúzott Schiffer János.

Sas József, a Mikroszkóp Színpad igazgatója emlékezetbe idézte, az első vers, amit Rózsahegyi Kálmán színiiskolájában meg kellett Hofi Gézának tanulnia, Ady Endre költeménye volt: Az Értől az óceánig. Ez lett kedvenc verse. Hozzáfűzte: róla szól minden betűje. A direktor idézte a művész által szintén szeretett József Attila-i sorokat: „... aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni... Ő oda született, a kőbányai nyomornegyedben, egy proliházban, a porcelángyár mellett, ahová rendszeresen visszajárt magába szívni a valódi levegőt” – mondta. Kifejtette: „ minden gondolata, mondata, színpadi magánszáma és poénja onnan és abból táplálkozott. Az ott élő emberek indulata, igazságérzete, keserű, fájdalmas humora jutott és került általa színpadra, rádióba és a televízió képernyőjére. Az a valóságból táplálkozó, tartalmas, nagyon mély, emberi, néha durva plebejus humor, amire viszont éppúgy vevő volt a gyári munkás, a vidéki paraszt, mint a vájt fülű intellektuel, mert érezték igazságát, mert igazságérzete megfellebbezhetetlen volt. Ezért személye etalonná vált Magyarországon. Hofi Géza a színpadon élt, tehát meghalni csak álmában tudott. Elment a bölcs bohóc, a gyémántra csiszolt színpadi mester, a nagy vadász, barát, a testvér, elment a világ legszomorúbb boldog komédiása” – vett végső búcsút Sas József.

Horváth Ádám rendező búcsúztatójában beszélt arról, hogy Hofi Géza jelenség volt. Egy olyan jelenség, amely egy ország életébe áldásképp egy ponton besuhan, és aztán tovább megy. Nincs előtte se, nincs utána se hasonló – fogalmazott.

A barátok nevében Benedek Fülöp köszönt el Hofi Gézától. A sírnál Kerényi Imre úgy búcsúzott: helyezzük sírba a méltót, méltó módon. A Madách Színház igazgatója felsorolta a művész összes díját, amelyekkel „hódolói elhalmozták őt.” Hofi Gézát a Farkasréti temető művészparcellájában, a Fővárosi Önkormányzat által adományozott díszsírhelyen temették el.