Véget ért lázadás

Az őspunkok, elsősorban a Sex Pistols hívei körében hatalmas ellenszenvet váltott ki több együttes, legutóbb például a Busted felbukkanása, mivel a fiatal zenészek magukat újpunkoknak titulálják.

A rajongók szerint ezek a bandák meggyalázzák a néhai zenekar emlékét, mivel zenéjüknek semmi köze sincs a punkhoz. Pedig vitathatatlan, hogy a lázadós, úgynevezett pop-punk együttesek többsége a régi punkzenéből (is) merít. Különböző stíluselemek segítségével emészthetőbbé, a szélesebb nyilvánosság számára elfogadhatóbbá teszik a punkot. Amíg Amerikában már több mint egy évtizede működnek kisebb-nagyobb sikerrel az ilyen zenekarok, addig angol pop-punk csapatokról a kilencvenes években nem is hallottunk. A stílus legjelentősebb brit képviselője, a fiatal ficsúrok alkotta Busted nevű trió 2002 őszén lépett színre.

Nyilvánvaló volt, hogy a trió nem fog sokáig működni, mivel a zenén keresztül hitelesen és sikeresen lázadni nem lehet sokáig. Azzal azonban kevesen számoltak, hogy a vég ilyen gyorsan bekövetkezik. Szóvivőjük az év elején jelentette be, hogy a srácok a jövőben nem kívánnak együtt dolgozni. Az énekes, Charlie Simpson miatt oszlott fel a zenekar, mivel teljes erőbedobással a keményebb zenét játszó Fightstar nevű új bandájára szeretne koncentrálni, társai, James Bourne és Matt Willis pedig visszavonulnak a zenei életből.

„Mindenre nagyon büszke vagyok, amit elértünk. Ha elölről kezdeném, pont ugyanígy csinálnék mindent. Nehezen hoztam meg a döntésemet, és csak remélni tudom, hogy a rajongók megértik” – nyilatkozta Charlie. Egyelőre azonban nem értették meg, az énekesnek néhány nappal a bejelentés után ugyanis szembesülnie kellett a rajongók egy csoportjának haragjával. A Fightstar dublini fellépésén a közönség soraiból többen megdobálták. „A Fightstar célközönsége idősebb, mint a Busted rajongói voltak. Utóbbiak dühösek Charlie-ra a feloszlás miatt, egyszerűen képtelenek elfogadni a döntését” – nyilatkozta egy bennfentes.

A Busted ténykedését a szakma eleinte fanyalogva fogadta, de idővel egyre pozitívabb kritikák láttak napvilágot a zenéjükkel kapcsolatban. A tavalyi British Awardsról, a legrangosabb brit zenei díjkiosztóról két elismeréssel tértek haza, a Legjobb brit popzenekar és a Legjobb brit újonc kategóriában diadalmaskodtak.

A trió a punk szebbik, nyugisabb, egyszóval a mai oldalát tárta elénk. Charlie, James és Matt ugyanúgy, mint az elődök, görbe tükröt állítottak a társadalom és saját maguk elé. A szakemberek szerint korai volt a feloszlás, a Busted egy-két lemez erejéig még sikeresen működhetett volna. (pj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?