Vazekám

Végre talpra álltam betegségemből. Kimehetek a lakásból, hogy elnézegessem a télbe fordult táj rezdüléseit. Lemegyek a pincébe, hogy beszívhassam az érett gyümölcsök illatát, megérintek egy óriáskaralábét, és már előre számban érzem a sült tök édes ízét.

Végre talpra álltam betegségemből. Kimehetek a lakásból, hogy elnézegessem a télbe fordult táj rezdüléseit. Lemegyek a pincébe, hogy beszívhassam az érett gyümölcsök illatát, megérintek egy óriáskaralábét, és már előre számban érzem a sült tök édes ízét. Önző volnék, máris elfelejtkeztem volna beteg napjaim szórakoztatójáról? Ó nem, hiszen az egyik csatornán reggelente sárgán virító műnapraforgó köszöntött rózsaszín műlepkével.

Hálátlanságom mutatja, én mégis a műszőlő közt siető műembert s a légben repülő műmadarakat szerettem, mert ez jelezte az unalomig szajkózott reklámok végét. Mindent tudok Ciniről. Tetszett, ahogy a két nagykutyával hentergett az ágyban.

Láttam, milyen eszes csellel lopták be a börtönbe. Alig vettem levegőt mialatt Ágicának műtötték a mellét, és fel vagyok háborodva, hogy mindössze csak húszszor ismételték.

A húst is félre toltam, mikor két megbolydult agyú ténsasszony szemem láttára beszélgetett a földönkívüliekkel. De ez még mind semmi! Megismertem a gyilkolás minden formáját, mely hatványozva jelent meg mindennap.

Ha jól belegondolok, tudnék már robbantani is! Te jó ég, meg kell változnom. Olyan rosszmájú lettem, hogy félő a legközelebbi CT-vizsgálat ezt is kimutatja, és akkor..., akkor, Vazekám, jöhet újra az ágyban fekvés és a TV.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?