Vasárnap mutatja be új lemezét Korpás Éva

Komárom. Hét év után újabb világzenei gyereklemezzel örvendezteti meg a közönséget Korpás Éva, kétszeres Fonogram-díjas népdalénekes és zenepedagógus.A Szól a kakas, szól című, 2011-es album folytatásának tekinthető Libidaridom szintén az egész családnak szól.

Komárom. Hét év után újabb világzenei gyereklemezzel örvendezteti meg a közönséget Korpás Éva, kétszeres Fonogram-díjas népdalénekes és zenepedagógus.

A Szól a kakas, szól című, 2011-es album folytatásának tekinthető Libidaridom szintén az egész családnak szól. A népdalok köré szőtt hangszeres kíséretben a gitár, zongora, bőgő és ütőhangszerek mellett a szaxofon is helyet kap, egy-egy dalban a koboz és citera is új színt hoz a feldolgozásokba. Ez alkalommal egy nagylányokból álló kórus éneke teszi színesebbé a dalokat. A zenekar tagjai: Sipos Dávid (szaxofon), Madarász András (gitár, zongora, koboz), Lelkes Tibor (bőgő), Varjú Attila (dob) és vendégként Dömény Krisztián (citera).

A Magyarországon is ismert komáromi előadóművész a magyar népzene, a megzenésített versek és a világzene terepén is otthonosan mozog. A Tükrös zenekar tagjaként 2001-ben megkapta a Népművészet Ifjú Mestere címet.

A lemezbemutató koncert helyszíne a komáromi Matica-ház (Štefánik tér 6.), a kezdés időpontja 16 óra. (juk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?