Válaszúton a szülők

Idősebb lányunk az elmúlt héten töltötte be hatodik életévét. Születésnapjára többek között iskolatáskát, füzettartókat, tolltartót és egyéb fontos kellékeket kapott, előre jelezve azt a megváltoztathatatlanul közelgő tényt, hogy szeptemberben életének új szakasza kezdődik, beül az iskolapadba, ahol eddigi földi létének legalább kétszeresét tölti majd. Felelős szülőkként így időben gondolnunk kellett arra, milyen úton indítjuk el őt. Főképp most – a beiratkozások idején – vált egyre égetőbbé a kérdés, mi lenne számára a legjobb, legüdvösebb, helyénvaló megoldás.

Szerencsére lakóhelyünk intézményei különböző lehetőségeket kínálnak, számos, egymással versengő tagozat próbálja magához csábítani a csemetéket, akik mit sem törődve a fejpénzrendszerrel, az új államigazgatási rendelkezésekkel, a tudásszomjtól vezérelve csupán a lehető legtöbb ismeret begyűjtésére készülnek. Arra, hogy minél jobb tanítók, minél jobb módszerekkel, minél több tudással vértezzék fel őket a közös európai versengésre. Az iskola feladata ugyanis nem lehet más, minthogy a legnemesebb és legbecsesebb szolgáltató intézményként jó irányba vezető, hasznosítható hatalmat ad az új nemzedékek kezébe. Ennek része kell, hogy legyen az egészséges öntudat kialakítása is. Annak a méltóságérzetnek és büszkeségnek a megteremtése, amelynek egyik komoly kútfője a nemzeti hovatartozásban rejlik. Épp ezért, ha arról beszélek, mennyi fejtörést okozott a gyermek érdeklődésének megfelelő osztály kiválasztása, egy percig sem volt kérdéses, hogy a magyar óvodából a magyar tanítási nyelvű iskolába vezet az egyenes út, hiszen az anyanyelven megszerzett tudás gyökerei a legmélyebbek.

Tudom, nincs minden szülő ilyen szerencsés helyzetben, nem válogathat különböző irányultságú iskolák között, ám szinte majdnem minden magyarlakta településen élhet alkotmányos jogával, s nemzetiségi iskolába írathatja gyermekét. Nem hiszem, hogy van édesanya és édesapa, aki rosszat akarna lányának, fiának. Nem gondolom, hogy valaki olyan helyzetbe kívánja sodorni szeme fényét, mely káros következményeket idézhet elő. Gyanítom, hogy mindenki a legjobbat, a legtöbbet szeretné nyújtani utódainak. Egy hatéves emberkének ugyanis egyáltalán nem mindegy, milyen környezetbe kerül, milyen ingerek érik, milyen nyelven szólítják meg, mennyire áll egymáshoz közel az otthoni és az iskolai közege.

Épp ezért ne kényszerítsük gyermekeinket anyanyelvük használatának visszaszorítására, örökségük elsorvasztására, feladására! A gyakorlat sajnos azt igazolja, hogy aki a jobb érvényesülés reményében idegen nyelven kísérletezik a tudás megszerzésével, a többségi nemzet képviselőivel szemben is előbb-utóbb leszakad, és a lemaradást képtelen lesz pótolni. Ha önmagunk gerjesztünk efféle másodrendűséget, alárendelt szerepünkben senki sem tud és nem is fog segíteni rajtunk. Gondoljuk végig újra, hogy honnan is jöttünk, s merre szeretnénk tartani!

(A szerző az oktatási minisztérium nemzetiségi főosztályának vezetője)